Kb 10 éve olvastam először, vagy több, és most újraolvasom. Mert vannak ezek a könyvek, amelyeknek egy rövid időre átveszem a "gondolkodásmódját", és erre a célra használom őket. Például, ha nagyon belefásulok a hétköznapokba, akkor valami Marquezt kell elővenni, és rögtön rájövök, hogy az élet tele van szenvedéllyel és csodákkal. Vagy ha zűrös idők járnak, és kellene valami higgadt és megnyugtató, akkor Szinuhe vagy Turms, a halhatatlan.
Történelmi regény a görög-perzsa háborúk idejéből, ehhez többet nem is tudnék hozzátenni, mivel történelmileg tájékozatlan vagyok. Úgy tűnik, Waltari azért velem ellentétben évtizedekig tanulmányozta az adott korszakot, és semmi kétségem afelől, hogy a tengeri ütközetek minden másodperce az utolsó faragott lándzsahegyig megállja a helyét a valóságban. Akit érdekelnek a történelmi regények hiteles, korhű részletei, imádni fogja.
Én a szövegért és a karakterekért olvasom. Szeretem, ahogy Waltari ír, tisztán, nyugodtan. Turms, a főhős csomószor életveszélybe keveredik és szerelmi viharokat él át, mégis az a benyomásom, hogy végig valamiféle derűs sztoicizmussal szemléli az életét, ami rám is átragad, és ez jó. A női főhős pedig, Arszinoé, egyszerűen zseniális. Waltarinak nem lehetett nagy mázlija a nőkkel, majdnem minden regényében szerepel ugyanis egy-egy gonosz, csábító perszóna, aki letereli a helyes útról az amúgy becsületes fiatalembert, de Arszinoé olyan zseniálisan pofátlanul és nőiesen teszi mindezt, hogy egyszerűen muszáj tisztelni. Szerintem imádnivaló karakter, Exemnek (becsületes fiatalember) viszont azért nem tetszett a könyv, mert annyira idegesítette a hazug, anyagias, önző szuka.
A Turms, a halhatatlan még abban is különbözik a többi Waltari-féle történelmi regénytől, hogy sokkal-sokkal több benne a misztikum és a természetfeletti, és ettől sokkal izgalmasabb. Még így is, hogy tudom, mi a vége.
Bárhogyan is legyen, te idegen, aki én vagyok, óva intlek, főként a kétkedés betegségétől, mert ez a legrosszabb betegség, ami utolérheti azt, aki visszatért. Ilyenkor vonulj a magányba, és ne higgy a többieknek, hanem higgy inkább önmagadnak, önmagadat hallgatva, és higgy inkább saját értelmednek, semmint másoktól szerzett tudásodnak.