Senkit ne riasszon el a cím, ez egy nagyon jó könyv.
Elmondom, miről szól. Körülbelül felöleli azokat a területeket, amiket egy kezdő (bármilyen) kutatónak ismernie kell, gondoljunk tudományos diákkörösre vagy phD-hallgatóra. Szó van a könyvtárhasználatról, irodalmazásról, pályázatokról, kutatók közötti formális és informális kommunikációról, milyen kutatási témát válasszunk, hogyan kell megtervezni egy kísérletet, hogyan kell cikket írni, hogyan kell előadást írni. Csupa hasznos dolog, amiket többnyire senki se mond el a szegény kezdő kutatónak.
A fejezetek többségét Csermely írta, aki egy biokémikus, valamint elkötelezett kutató, és képes olyan stílusban írni mondjuk arról, amikor épp hónapokat kell a könyvtárban nyuvadni hülye cikkek miatt, hogy az ember határozottan kedvet kap hozzá. Nem viccelek, elolvasok belőle öt oldalt, és mindjárt kutatni akarok.
Mindemellett a Csermely által írt fejezetek nem nélkülözik a szerző rendkívül szórakoztató stílusát, amik miatt az ember esetleg hangosan nevetgél olvasás közben, és kicsit furán néznek rá a metrón, főleg, ha látszik a könyv borítója is. Mindjárt idézek belőle ízelítőként.* Van aztán pár fejezet, amit más írt, de azért jó; meg amit nem nagyon értek, mit keres a könyvben, de ennyi belefér. És akkor ott van még az Internetről szóló fejezet, ami egyszerűen annyira bájosan idejétmúlt, hogy azt el nem lehet mondani. 1999-ben adták ki a könyvet, ha ez mond valamit. Szépen elmagyarázza, hogy van ez az Internet nevű dolog, és ez mi, és milyen remek újdonság, és lehet rajta ráadásul még levelezni is, emailnek hívják, és az úgy megy, hogy van az embernek email címe, és levelet lehet küldeni - bűbáj. Ez az egyetlen fejezet, ami kissé, hát, idejétmúlt, de engem nagyon szórakoztatott. Úristen, 10 évvel ezelőtt még nem volt internet. Durva.
Nem nagyon értem, hogy a szerzők miért nem dobnak össze egy új, kicsit update-elt kiadást, biztos lenne rá kereslet, főleg, mivel egyáltalán sehol nem lehet kapni a könyvet, nálam is kölcsönben van, és ezúton kérem, hogy akinek megvan és el akarja adni nekem, az ne habozzon jelezni.

 
*"Említettük, hogy a tudományos megismerés igyekszik az egyedit mint az általános egy példányát vizsgálni. ehhez a törekvéshez tartozik az is, hogy a kutatónak igyekeznie kell, hogy tudományos megfigyeléseit függetlenítse pillanatnyi lelkiállapotától. Első pillanatra ez az állítás nem magától értetődő, hiszen a műszer akkor is hatot mutat, ha kicsattanó boldogsággal szemlélem a gyönyörű mutatóját, és akkor is, ha teljes depresszióban figyelem, hogy az a girbegurba iszony hogyan kúszik fel a mocskos üveg mögött a kopott hatos fölé. (...)"

Hozzáértő kritika