Az Emmanuelle-t azért olvasom, mert eszembe jutott, hogy a Bangkokba tartó repülőjáraton kezdődik, ezért ezt olvasom a Bangkokba tartó repülőjáraton. Ami nem tetszett a Katherine M. szexuális életében, annak az Emmanuelle pont az ellentéte. Katherine dokumentarista: semmit nem tudunk meg róla, sem a pasikról, és több száz ember dugja meg a könyvben unalmas egyformasággal. Az Emmanuelle-ben szereplők vannak, történet, és nagyon szépen kidolgozott erotikus jelenetek. Nem is annyira szexjelenetek, mert Emmanuelle összesen négy pasival és egy nővel él nemi életet, annál többet leskelődik, flangál meztelenül, fürdik együtt másokkal, reggelizik kombinéban idegenekkel, álmodozik. Bár kissé hiteltelen módon felelőtlen: amikor meztelenre vetkőzik Bangkok utcáján egy majdnem ismeretlen férfi kíséretében, az azért kicsit fura, de nem ez a legnagyobb baj a könyvben, hanem a körülbelül 40 oldalas okoskodás. Emmanuelle lefekszik két ismeretlen pasival a repülőn, majd Bee-vel, aki egy lány, aztán 40 oldalon keresztül filozófiai eszmefuttatást folytat egy Mario nevű buzival "az erotika, mint erkölcs" és "az erotika, mint hitvallás" témakörökben, és akkor azt gondolom, hogy idegesítően komolyan veszi magát a könyvecske.
De persze, nem ez a lényeg, hanem a szabadság: itthon 1990-ben jelent meg, közvetlenül a rendszerváltás után, amikor egyszerre csak mindent lehetett! Nemcsak kiadni egy, a romlott nyugatról származó (homo)erotikus ponyvát, hanem akkor mindent bele: fedetlen ciciket a borítóra!!! Fedetlen ciciket a könyvjelzőre is!!! Szerintem úgy, ahogy van, kordokumentum. És emlékszünk Gergely Róbert filmzenéjére?
