Na, most már kezdem érteni, mi ez az egész a képregénnyel. Eddig valahol ott tartottam, hogy "minek lerajzolni, hogy mi történik, az ember úgyis el tudja képzelni", de a Tükörváros, az más. Úgy kezdődött, hogy Auster haverja, Art Spiegelman, a Maus című képregény szerzője rádumálta Austert, hogy legyen neki is képregénye, mert az a trendi. Austernek azonban nem volt kedve írni egyet, ezért fogott egy, már létező sztorit (New York Trilógia 1.: Üvegváros), és megkért két elismert képregényest (Paul Karasik és David Mazzucchelli), hogy csináljanak vele, amit akarnak.
Akik olvasták az Üvegvárost, mint pl én, azok esetleg azt képzelhetik, hogy képtelenség lenne belőle képregényt csinálni. A Tükörváros ezzel szemben érthető, követhető, remekül elkapja az eredeti regény hangulatát, és a rajzok valahogy úgy egészítik ki a sztorit, mint a zenét egy jó videoklip: nem a szöveget mesélik el képekben, hanem... illusztrálják?
A sztori: Peter Stillmannt elmebeteg tudós apja 9 évig bezárva tartotta egy sötét szobában, mert a legenda szerint azok a gyerekek, akiket nem tanítanak meg beszélni, egyszercsak majd megszólalnak Az Isteni Nyelven. 13 év telt el Peter kiszabadítása óta, apja a napokban szabadul a börtönből, és lehet, hogy még mindig ártani akar fiának, ezért Peter felesége magánnyomozót bérel fel kissé zakkant férje védelmére. Innentől bizarr, szürreális, valamint nyomasztó dolgok történnek, melyekhez Paul Auster New Yorkja épp a megfelelő helyszín. A rajzok pedig - fekete-fehér, minimalista, néha kissé noire-os, néha végtelenül egyszerű, szimbólum-szerű rajzok - aláhúzzák, kiegészítik, még ütősebbé teszik az amúgy is fura történetet. Klassz.
