A mra megmutatta a film trailerét, és azt mondta, szerinte olvassam el előtte a könyvet, úgyhogy megtettem. Az alapötlet nagyon tetszik és elég Dick-es: a főhős, Bob Arctor szövetségi ügynök, aki drogosok közé épül be. Biztonsági okokból még felettesei sem ismerik személyazonosságát, így fordulhat elő, hogy egy napon azzal bízzák meg: figyelje az egyik gyanús drogost, bizonyos Bob Arctort. Eközben persze hősünk munkaköri ártalomként egyre nagyobb mennyiségben fogyasztja a H (Halál) nevű, rendkívül agykárosító drogot, úgyhogy egyáltalán nem meglepő, ahogy lassan, de biztosan becsavarodik. Elég hitelesen, ami nem csoda, hiszen maga Dick is sokat drogozott és csavarodott be. Kicsit az az érzésem a regénnyel kapcsolatban, hogy ezzel drogos éveinek, illetve akkori barátainak próbált emléket állítani, főleg mivel a végén ezt ő maga is bevallja és felsorolja halott haverjai nevét. Jó ötlet, jó sztori, és a végkifejlet, amit nem árulok el, is tetszik, csak az a baj, hogy nem szeretem a drogos könyveket és filmeket, főleg az olyanokat, mint pl a Félelem és reszketés Las Vegasban, nagyjából abban merül ki a történet, hogy hőseink belövik magukat/beszívnak és hallucinálnak vagy paráznak vagy agresszívek lesznek vagy bekattannak vagy akármi. Az a véleményem, hogy a kábítószerek többsége olyan élményt nyújt, ami csak a használó számára érdekes, kívülállóként olvasni/látni pedig halál unalmas és idegesítő. Ezért aztán túlnyomórészt halálra idegesített a könyv a végeérhetetlen paranoiával és félrebeszéléssel és gondolatba törő német nyelvű versikékkel és isten, levéltetvek meg egyéb tárgyú hallucinációival. Azt is gondoltam közben, hogy Dick azért ennél jobban tud írni, olyan összedobottnak tűnt. De azért megérte elolvasni a jó ötlet miatt, és könnyen el tudok képzelni belőle egy jó filmet, főleg ezekkel a szereplőkkel.