isoldeolvas

Ez nem egy rossz könyv, de nem az "enyém". Elmagyarázom. Cunninghamtől az Órákat olvastam először, ami afféle Virginia Woolf-utánérzés volt, és Virginia Woolfnak rajongója vagyok, így az Órák stílusát is szerettem. A Jellegzetes napok viszont Walt Whitman-utánérzés, és Walt Whitmannel meg úgy vagyok, hogy persze, tudom, nagy költő, de én sose értettem egyáltalán, így nem is szeretem és nem is érdekel, így aztán a Jellegzetes napok előtt is többnyire értetlenül állok. Whitman-rajongók azonban minden bizonnyal imádni fogják.
Nem egy nagy regény, hanem három kicsi: az első történet rendkívül nyomasztó kísértethistória, a századforduló New Yorkjából, ahol mindenki szegény, nyomorék, visszamaradott, a munkásokat bekapja a gép, a lányok teherbe esnek, az anyák megbolondulnak, szóval borzasztó az egész, különben jól meg van írva, de annyira nyomasztott, hogy itt majdnem abbahagytam az olvasást.
A  második sztori főszereplője egy néger törvényszéki pszichológus-szakértő, és ez egy krimi, napjainkban játszódik, persze ugyanúgy felbukkannak benne az előző részben megismert típusok, azaz életerős ifjú férfi, nyomorék bolond kisfiú, fehér porcelántálka. Izgalmas, a végét meg bizonyára azok értik, akik Walt Whitmant is.
A harmadik történet tetszett talán a legjobban, a jövőben játszódik, a női főszereplő egy idegen lény, a férfi pedig egy félresikerült android, akik együtt menekülnek keresztül Amerikán. Nem tudom, a szerzőnek az volt-e a célja, hogy a rendkívül nyomasztó múltból egy közepesen nyomasztó jelenen keresztül elvezessen a másképpen ugyan, de azért nyomasztó jövőbe, ha igen, ez sikerült.
Nagyon érdekes könyv, főleg a három sztori így együtt, még most sem bírtam eldönteni, hogy végülis tetszett-e vagy sem.