Életemben ennyit még könyvön nem stresszeltem, ezt azért elárulhatom. Nem, nem azért, mert annyira gyakran keverednek életveszélybe Gaiman regényében a szimpatikus főhősök, persze azért is. A könyvet azonban brainoiz adta kölcsön, aki ugyan amúgy békés fiatalembernek tűnik, de amikor átnyújtotta a kötetet és halkan figyelmeztetett, hogy meg ne törjem a gerincét, akkor, valljuk be, megfagyott bennem a vér. Állítólag rettenetes szenvedések közepette pusztulnak el azok, akik megtörik valamelyik könyvének gerincét vagy szamárfülessé teszik azt, így aztán nem is mertem a könyvet a megszokott szituációkban (metrón és kádban) olvasni, csak itthon a kanapén, rajta egy másik könyv borítójával, mindössze résnyire kinyitva, ezért több hétbe is beletelt.
Hálistennek Gaiman ezúttal nulla nyomasztást kevert a történetbe, így legalább a sztorin nem kellett paráznom. Cseppet sem sötét, kicsit sem nyomasztó, mondjuk nehéz is lenne, mivel a történet fele egy Karib-tengeri nyaralóhelyen játszódik, viszont nagyon vicces - Gaiman szokásos humora, amiért megszerettük. A főszereplő Fat Charlie nevű cseppet sem kövér, bár kissé lúzer fiatalember, aki apja halálát követően szembesül néhány meglepő ténnyel: apja nem egy egyszerű idegesítő fazon, hanem Anansi, a pókisten (volt), valamint van egy jóképű és ellenállhatatlan bátyja is, aki rögvest elszereti a menyasszonyát. Azután Charlienak meg kell küzdeniüe egyéb állatistenekkel, a rendőrséggel, fura öregasszonyokkal, és karaokeznia is kell többször. Nekem személy szerint hiányzik a régi, nyomasztóbb Neil Gaiman, és rosszmájúan azt gondolom, biztosan már túl sok pénze van és túl híres és túl kiegyensúlyozott. Cserébe szórakoztató (nagyon) és eredeti.


Neil Gaiman blogja
Endless-cikk