Az antikvárium százforintos könyvei közül viszem haza, abban a hitben, hogy ez az a könyv, amit Kislány ajánlott nekem egyszer (csak akkor épp normális irodalomra vágytam), de mint utóbb kiderül, ez nem az, nem baj. Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozat, azokból az időkből, amikor a sci-fit még tudományos-fantasztikus irodalomnak hívták és célközönségét a 13-14 éves fiúk jelentették - a legjobb szó rá talán a bájos. Arról szól, hogy Tollaskígyó, az azték isten lehet, hogy valójában egy Csillagember volt valami messzi bolygóról, és majdnem minden mondat felkiáltójellel végződik, a fontosabb kifejezéseket pedig dőlt betűvel szedték. ("A munkaárok fenekét kőgörgeteg töltötte be: egymásra halmozott jókora szikladarabok, az árok teljes hosszában!") Kicsit bugyuta, aranyos sci-fi, ami felett ugyan kissé eljártak az évek, mindemellett élveztem olvasni. A fülszöveg már önmagában annyira tetszett, hogy bár nem szoktam ilyet tenni, most bemásolom:
Miért jelenik meg napjainkban ismét a fehér bőrű, szakállas, hol quetzalmadártollas és kígyós fejdíszt, hol hosszú, fehér köntöst viselő bölcs, jóságos isten Mexikóban, a Yucatán-félsziget partjainál? Miért hiszik azt történetünk szereplői, hogy az ember alakban felbukkant Tollaskígyó az Orgon Negyedik Világából jött Csillagember? Mit vár tőle az idős professzor, a szervátültetés tudósa, aki végtagbankot alapított, és miben reménykedik az a hajótörött fiatal régész, aki itt folytatja apja mezopotámiai kutatásait? Szerelem és féltékenység, földrengés és atomrobbantás, menekülés és hajsza szárazon és vízen alakítja és pecsételi meg a szereplők sorsát. A történet végére az is kiderül, ki a barát és ki az ellenség: kit őriz Vitztipocsli, a démonok démona, és kiért jön el felszabadítóként a mélytengerek népe.
Csernai Zoltán: Tollaskígyó utolsó visszatérése
2006.07.11. 21:56 isolde
2 komment
Címkék: sci fi
A bejegyzés trackback címe:
https://isoldeolvas.blog.hu/api/trackback/id/tr205586998
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Zombi 2006.08.25. 22:06:00
Szia!
A könyv érthetőbb lesz, ha elolvasod az első két részt is: Titok a Világ Tetején; Az özönvíz balladája
:-)
Üdv
Zombi
Olvasó 2011.03.16. 23:08:52
Régi bejegyzés, véletlenül találtam meg.
A sorozatnak van még egy kötete is, ami a kisalakú Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozatban jelent meg. Atleóntisz a címe, 1971-ben adták ki.