Főszereplőnk matematikus, és éppen kezd ráébredni egy világrengető felfedezésre, amikor cseng a telefon (téves), futár hoz pár üveg konyakot, dögös nő állit be, haláleset történik a lépcsőházban, kormányügynök érkezik, részeg haverjai ugranak fel. Mintha az Univerzum nem akarná, hogy emberünk felfedezze azt a valamit. Hamarosan kiderül, hogy tudóstársai is hasonló cipőben járnak, az elekrtotechnikushoz volt nője állit be közös gyerekükkel, a biológusnak igazgatói posztot kinálnak. Kinek és miért áll érdekében, hogy ezek a ragyogó elmék ne kutathassanak tovább?
Ez még lehetne jó sztori, mégis inkább csalódás volt. Kissé olyan benyomást kelt a könyv, mintha csak úgy össze lenne fércelve. A fivérek biztos jó ötletnek tartották, hogy minden fejezet három ponttal kezdődjön és azzal is végződjön, mondat közepén persze, engem idegesitett. Idegesitett, hogy a főszereplő egyszer E/3-ban, egyszer E/1-ben szerepel, pedig ezt is lehet jól csinálni, de olyan átgondolatlannak tűnt. Túl kevés esemény történt, túl sokat vitatkoztak a tudósok vodka/tea/kávé mellett. Egynek jó volt; Sztugackijék irtak már néhány jobbat.
Letölthető
Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Egymilliárd évvel a világvége előtt
2006.10.11. 17:22 isolde
1 komment
Címkék: sci fi sztrugackij
A bejegyzés trackback címe:
https://isoldeolvas.blog.hu/api/trackback/id/tr385587017
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ng 2006.10.17. 23:49:07
Mondtam, hogy Sztrugackijból a Hétfő szombaton kezdődik!!!! Legjobbabb!