Talán nem egy statisztika könyvvel kellene indítani az évet, de ha egyszer azzal indult. A könyvet egyébként szóban már elég régóta szidalmazom, de így a vége felé megenyhültem irányába, amiben sokat segített , hogy átmentem a vizsgán. Dinya Elek megpróbál direkt orvosoknak/orvostanhallgatóknak írni statisztikáról, különös tekintettel azon részterületekre, amiket az egészségügyi témájú kutatásokban használni szokás. Mivel az orvosok per definitionem hülyék a matekhoz, a könyv alapvető matematikai műveletek megmagyarázásával indul, konkrétan a halmazokkal. Mi a halmaz, mi a halmaz metszete, hogyan kell lerajzolni a halmazt, és beszínezni a két halmaz metszetét; aztán amikor már épp megörülünk, hogy jé, ezt értjük, akkor egyszerre csak a legnagyobb természetességgel érthetetlen, többsoros képletek következnek egészen rövid magyarázatokkal. Az oviból egyenesen az egyetemre csöppenünk, ami kissé frusztráló, különösen, hogy van néhány nyomdahiba is a könyvben, akár a képletekben is, ami időnként (még jobban) összezavarhatja az olvasót. Látszik az igyekezet, látszik, hogy olyan könyvet szerettek volna írni, ami fokozatosan vezeti be a buta nebulót a biometria rejtelmeibe. Dehát most tényleg, honnan tudhatná egy statisztika prrofesszor, hogy mit fog egy kezdő megérteni, és mit nem? Vagy hogy mi az elég fokozatos neki? Ezért aztán néha mintha hülyének nézne a szerző, máskor meg túlbecsüli az értelmi képességeimet.
Mindent összevetve azért ha akarjuk, meg lehet érteni belőle a magyarázott statisztikai módszereket, csak nem elsőre. Nálam idősebb kollégáim is belelapoztak, és (ketten) azt mondták, ez nagyon jó könyv: az ő idejükben készült statisztika könyvekben sokkal több a felesleges háttérelmélet, a Dinya-könyv legalább tényleg azokat a próbákat magyarázza el, amiket használnak is az életben, és jó, hogy magyarázó példák is vannak benne.