Yalom kedvenc amerikai pszichoterapeuta-íróm, mert okos és jól ír, ezt a könyvét már egyszer nagyon rég olvastam, csak most a legutóbb olvasott regény miatt kedvet kaptam hozzá megint.

Az egzisztenciális analízis a dinamikus pszichoterápia harmadik nagy irányzata. Az első kettőt megpróbálom összefoglalni egy laikus mondatban: az egyik a freudi analízis, aki szerint minden titkon a szexről szól, a másik pedig az adler-i individuálpszichológia, aki szerint meg titkon minden a hatalomról szól.

Yalom (és elődei) szerint persze, ez mind igaz, az emberek szexelni akarnak és hatalmat akarnak, de azért van itt még egy harmadik nagyon fontos elfojtanivaló is, ez pedig az egzisztenciális szorongások nagy családja. Yalom tehát olyan témákat vesz elő, amiről az eddigiek nem nagyon szerettek írni, vagy mert nem tartották lényegesnek, vagy mert túl ingoványos talaj, nehéz válaszokat találni. Az egzisztenciálisok szerint ugyanis az ember alapvetően a Haláltól fél, és egy csomó szorongás gyökere a saját halálunktól, úgy általában az elmúlástól, valamint a mások halálától való félelem.

Yalom szerint (a szex és a hatalom mellett természetesen) az emberek arra vágynak, hogy ne kelljen meghalni, hogy sose legyenek egyedül, és hogy az életüknek értelme legyen. Így könyvét ezen fő motívumok köré szervezi, négy nagy részből áll, az első a Halál, a második a Szabadság (ti. a saját életünkért vállalt felelősségtől való félelem*), a harmadik az Elszigeteltség (a magánytól való félelem), a negyedik pedig az Értelemnélküliség (attól félünk, hogy az életünknek nincs értelme és édesmindegy az univerzumnak, hogy mi élünk-e vagy halunk). Némi elméleti-filozófiai fejtegetést követően minden fejezet arról szól, hogyan birkóznak meg az emberek ezekkel a félelmekkel jól-rosszul, és mi történik, amikor nem tudnak megbirkózni, hogyan jelennek meg ezek a szorongások pszichopathológiai tünetekben. Csomó esetismertetést hoz, amitől érdekes és személyes lesz a könyv, valamint néhány kutatási eredményt is ismertet, mondanom sem kell, hogy nem valami sok kutatás született a témában.

Yalom, mint mondtam, jól ír, még a legteoretikusabb részek is kétségkívül olvasmányosak, egy csomószor vicces, és én külön szeretem, hogy sok pszichoterapeuta-írótól eltérően nem szidja a más pszichoterápiás iskolákat, hanem nyitott és toleráns azokkal szemben. Többször kifejti, hogy az adott pszichoterápiás "iskola" vagy teória csupán egy elméleti keret, nem pedig kőbe vésett igazság, és annak az elméleti keretnek van létjogosultsága, amelynek mentén az adott páciensnek segíteni lehet.

Persze ettől még minden elképzelhető jelenséget az egzisztenciális félelmekre vezet vissza, de szerintem ez egy szimpatikus elmélet, én elhiszem, hogy a haláltól meg a magánytól meg a döntés felelősségétől félünk, simán.

*Az örök kedvencem: "Otto Willről, egy legendás terapeutáról azt mesélik, hogy egy kényszeresen merev életvitelű betegének véget nem érő panaszkodásait rendszeresen a következő javaslattal szakította félbe: - Mondja, miért nem változtat nevet és költözik Kaliforniába?"