Két kisregényt tartalmaz a könyv, fenti címekkel, és jól jellemzi az írásokat, hogy túlmentem miatta a metróval, és nem egy megállót, hanem mindjárt hármat. Sztrugackijék szokásukhoz híven okosak, humanisták, társadalmi problémákat feszegetnek és hihetetlen szellemesek. Istenem, amennyire hisznek az elme világokat megváltoztató erejében, a tudomány felemelkedésében, az Emberben, az egyszerűen... bájos.
De részletezem.

A Nehéz istennek lenni történetéről nem mondanék sokat, mivel az alapok - hogy 1. kik ezek, 2. mikor, melyik korban történik ez, 3. egyáltalán milyen bolygón - a történet közben derülnek ki, és annyira ügyesen adagolják az információt, olyan izgalmas ezekre fokozatosan rájönni, hogy nem akarom elvenni ezt az élményt senkitől. Szóval, spoiler nélkül: huszadik századi Emberek tevékenykednek egy alapvetően középkori környezetben, esetenként futurisztikus technikával. Kaland, izgalom, féltékenység kardozó lovagok, udvari intrikák, helikopter. Közben bíráljuk kissé bújtatottan a kommunizmust, meg egész nyíltan a nácizmust, és persze remek humorral.
(A Nehéz istennek lenni-ből, ööö, számítógépes játék is készül.)

A hétfő szombaton kezdődik szintén össze nem illő dolgokat kever egy történetbe mintegy magától értetődően: a főhős, egy fiatal programozó (lol) egy szovjet kisvárosba érkezik Moszkvicsával, ahol egy öregasszonynál száll meg, hogy szintén nyaraló haverjait bevárja. A szállásán, nos, furcsa dolgok történnek (konkrétan láthatatlanná válásra meg beszélő macskára kell gondolni) amik odáig fajulnak, hogy végül természettudományos érdeklődésének engedelmeskedve állást vállal a helyi Kutatóintézetben. A Kutatóintézetben a természetfelettit kutatják, vagyis a mágiát, a kísérleti állataik démonok meg baziliszkuszok, de felbukkan egy időgép is, valamint kísérlet történik az Eszményi Ember megalkotására. Kapunk a fejünkre rengeteg tanulságot, dicsérjük a munkát, a tudományt és a tudós, humanista, elhivatott embert, ti. aki már szombaton bejön dolgozni, mert utálja a semmittevést, de a munkáját meg imádja. Egy mai regényben ez tökéletes demagógia lenne, de Sztugackijék akkora hittel adják elő, hogy nem tehetek róla, tetszik, különösen annak tudatában, hogy ők is kutatók (nyelvész, matematikus, csillagász) voltak. De nyugalom, A hétfő szombaton kezdődik sokkal viccesebb, mint amennyire moralizál, mégpedig azért, ahogyan a mágia jelenségeit keveri a tudományos nyelvvel, minthacsak Harry Potter phD-zna, és mindehhez 1960-es évekbeli Szovjetunió, Moszkviccsal és kék munkaköpenyt viselő, dohányzó, elhivatott programozóval. Imádom. Zseniális.

És ne feledkezzünk el a remek fordítóról sem, klassz a magyar szöveg stílusa, engem kicsit Szerb Antal humorára emlékeztet.

A könyv letölthető az f451-ről
Sztrugackijék honlapja (oroszul van)

Ami még egyébként bűbájosan retró, az a könyv végében található esszé, amelyben kortárs irodalomkritika fogalmazódik meg a fantáziavilágok szépirodalomban betöltött szerepéről, ti. hogy mennyi pluszt és szabadságot nyújthat az írói önkifejezéshez a jövő és az elrugaszkodott képzelet; és mennyire újszerűen lehet megfogalmazni az emberiség örök morális problémáit ezekben az új és nemlétező környezetekben. Kuczka Péter jó alaposan lehúzza Burroughs Mars hercegnő-cuccait, és bár Tolkient dicséri, de korát messze megelőzve kíméletlenül beszól a Gyűrűk ura-rajongó geekeknek. 1971-ben. Mindemellett oldalakon át fejtegeti, hogy lesz része ez az új, science-fiction nevű jelenség a szépirodalomnak. Mondom, bűbájosan retró.

Az alábbiakban idézek egy kis részt a könyvből:

(Az a szituáció, hogy halszag van és valamit tenni kéne ellene.)

"- Nohát, pajtás - fellete Orja-Orja. - Ezt már magadnak kell...
Megvakartam a másik fülem tövét, fejben nagyjából kiszámítottam a vektort és akadozva akusztikai ráhatást alkalmaztam (ráolvastam). Orja-Orja befogta az orrát. Én kitéptem a szemöldökömből két szőrszálat (szörnyen fáj és ostobaság), és polarizáltam a vektort. A szag ismét erősödött.
- Rossz - mondta szemrehányóan Orja-Orja. - Mit művelsz, te bűvészinas? Nem látod, hogy a szellőzőablak nyitva van?
- Á - mondtam. - Igaz- Számításba vettem a divergenciát meg a rotort, megpróbáltam fejben megoldani a Stokes-féle egyenletet, belegabalyodtam, számon keresztül lélegezve kitéptem még két szőrszálat, hozzászoktam a szaghoz, az Auers-féle varázsigét mormoltam, s már végképp nekikészültem, hogy még egy szőrszálat kitépjek - ekkor azonban kiderült, hogy a szoba természetes úton kiszellőződött, és Roman azt tanácsolta, takarékoskodjam a szemöldökömmel és zárjam be a szellőzőablakot.
- Közepes teljesítmény - mondta. - Lássunk neki a materializációnak.
Egy ideig a materializációval foglalkoztunk. Én körtéket teremtettem, Roman pedig azt követelte, hogy egyem meg. Én erre nem voltam hajlandó, mire ő újakat készíttetett velem." ...