Felesleges megpróbálni leírni itt pár karakterben, amit Salinger egy egész könyvben olyan gyönyörűen, okosan és közhelymentesen megírt, de azért valamit.
A Franny és Zooey két történet - egyes források szerint két novella, szerintem novellának azért kicsit hosszúak - amelyek először a New York Timesban jelentek meg az ötvenes évek végén. Tulajdonképpen nem is annyira történetek ezek, mint inkább három beszélgetés.
Az első párbeszés Franny, egyetemista lány, és kissé üresfejű, ám annál okoskodóbb udvarlója között zajlik egy elegáns étteremben. Kiderül, hogy Franny az utóbbi időben valamiféle válságban van, valamint A zarándok útja című vallásos könyvet olvassa, amelyben egy félkezű orosz paraszt megtalálja az imádság helyes módját.
A második beszélgetés a Glass család manhattani otthonában történik. Franny, még mindig válságban, a nappaliban alszik a díványon, miközben bátyja, Zooey és anyukájuk a fürdőszobában beszélgetnek. Beszélgetésükből nagyjából megismerjük a Glass-család történetét, a hét szuperokos gyerek eddigi sorsát. Végül Zooey beszél Frannyvel, többnyire a Válságról, amiben Franny éppen van: ti. ráébredt, hogy az egyetemen mindenki üresfejű egoista, ezért a spiritualistásban - jelen esetben az említett imádságban - próbál választ keresni.
Na jó, ennyit a történetről. Az összes beszélgetés az élet nagy kérdéseiről szól, néha olyanokról, amit ezerszer végiggondoltunk már mi is, néha pedig egészen új megközelítésekről. Franny és Zooey fejét kiskorukban valláspszichológiával tömte a két idősebb fivér, így aztán a nagy világvallások sorra előkerülnek, talán a buddhista tanok leginkább. Nagyon jók a karakterek, valóságos és szerethető a Glass-család összes tagja, összességében pedig remek, okos, néha vicces, máskor tanulságos könyv.

(A Zooey-t egyébként Tandori fordította, akinek a fordításaitól ideges vagyok, mert annyira a saját tandoris stílusában ír mindig, ennek ellenére egész jó, csak kb a felénél kezdtem el gyanakodni, hogy ez ő.)

Salingerről egyébként nekem is a Zabhegyező jut eszembe, ami persze nem rossz, de a Franny és Zooey egyáltalán nem hasonlít rá. Ahogy informálódtam az interneten, megtudtam, hogy Salinger 1965-ben kb befejezte az írást, azóta pedig a világtól elvonultan éldegél, interjút sem ad, néha felröppen egy hír, hogy ír valamit, aztán megcáfolódik, szóval titokzatos figura. Úgy vettem észre, hogy Salingert többnyire tinédzserek olvassák, nyilván a Zabhegyező miatt, de úgy gondolom, a Franny és Zooey felnőtteknek (is) szóló könyv.