Gully Foyle átlagember egy űrhajóroncsban egyetlen túlélőként lebeg az űrben, arra jár egy másik űrhajó és nem veszi fel. Ettől Gully annyira berág, hogy innentől a bosszú élteti, el akarja kapni azt a másik hajót és jól megbosszulni, hogy otthagyták, és ennek érdekében egészen különleges dolgokra is képessé válik.
Bester saját bevallása szerint a sztori alapötletét egy National Geographic-újságcikk adta: a második világháború során egy hajótörött négy hónapig sodródott a tengeren, csomó hajó elment mellette, de nem vették fel, mert azt hitték, csalétek, hogy a hajókat ellenséges tengeralattjáró közelébe csalják és megtorpedózzák. Elég fura sztori, mindenesetre Besternek megtetszett, kicsit összemixelte a fejében a Monte Christo grófjával, majd sci-fi-környezetbe helyezte, és így született a The Stars My Destination, vagyis a Tigris, tigris. Először 1956-ban jelent meg egy magazinban négy folytatásban, megmutatom a borítót is, mert klassz retró scifimagazin-borító. Mondjuk, a magyar kiadás borítója se semmi.
A könyv sokak szerint a cyberpunk nagy előfutára, és valóban, ahhoz képest, hogy az ötvenes években íródott, még én, laikus, aki sosem olvastam cyberpunkot, is fel vélek fedezni benne gyanús jeleket. Rengeteg eredeti és időnként bizarr ötlet van a regényben, a főhős idegrendszerébe, az összes idegdúcába mikrocsipeket vagy mit ültetnek, amitől sokszorosára képes gyorsítani a reflexeit és a reakcióidejét, bizarr ötlet a főhős arcán megjelenő/eltűnő tigrisre emlékeztető tetoválás, a szinesztéziás élmények (tudjátok, színes szagok meg efféle), a radioaktív ember, valamint kedvencem, a vörös szemű, vak albínó csaj, aki csak bizonyos, általunk láthatatlan hullámhossz-tartományokban képes az érzékelésre, vagyis csak mágneses és elektromos mezőket "lát".
És persze a jauntolás: egy Jaunt nevű ember felfedezte ugyanis a teleportáció módszerét, úgyhogy azóta mindenki ide-oda ugrál a térben, és ezzel meg is érkeztünk ahhoz, hogy mi nem tetszett a könyvben. Én elhiszem, hogy angolban jól hangzott az, hogy "to jaunt somewhere", de a magyar szövegben a jauntolás, eljauntolt, odajauntolt és társaitól én minden egyes alkalommal idegrohamot kaptam, annyira idegenszerű és erőltetett. Ez mondjuk a fordító számlájára írható, de ezen felül sem valami jó a könyv stílusa, ahogy meg van írva, a leírások, a párbeszédek, erőltetettek, semmilyenek. Mindemellett az akciójelenetek legalább jók, pörgősek és kidolgozottak. Végig az volt az érzésem, hogy ez inkább "fiúknak való könyv", ami persze előítélet (ti. hogy a fiúkat kevésbé érdekli a szöveg stílusa, és jobban szeretik a jó akciójeleneteket), de én azért fenntartom.
A filmjogokat 2006-ban vette meg az Universal Studios, szóval ha minden jól megy, a regényből hamarosan film is készül.
Bester és a paratér
