Ez egy rém buta könyv, de persze, valószínűleg velem van a baj, az összes ismerősömnek tetszett, és a neten is mindenki olyanokat ír róla, hogy "beszartam a röhögéstől". És persze, néha én is elmosolyodtam, de ez nem változtat a tényen, hogy ez egy rettenetesen buta és felszínes könyv.

Arról szól, hogy főszereplő fickó, Tokaji Zsolt (a könyv műfaja életrajzi lektűr) sinológia-szakos hallgató Kínába megy ösztöndíjjal, pedig egyáltalán nem akar. Kínában aztán be sem iratkozik az egyetemre, mert csak kínai nyelvtanfolyamra lehetne, kínaiul meg már tud. Ugyan folyamatosan azon sír, hogy milyen szívesen tanulmányozná a nemtudommilyen-kori kínai irodalmat, de minthogy semmit sem tesz ennek érdekében, hanem az első adandó pillanatban lelép bulizni, ez nem valami hiteles.

Kína kultúrsokk, hősünk, sinológia ide vagy oda, ezt képtelen kiheverni, ezért állandóan részeg vagy be van szívva vagy különböző nemzetiségű csajokat dug meg, kivéve a svéd csaj a repülőgépen, akit nem dug meg, csak megujjaz. Mindeközben persze lélekben hűséges otthon várakozó menyasszonyához. Sok-sok oldalt kapunk arról, hogy Kínában nincs rendes vécé, mekkora kultúrsokk a guggolós vécé, mennyire borzasztó abba pisálni, szarni vagy neadjisten hányni, de ahol van véletlenül angol vécé, az se sokkal jobb, hanem abba is borzasztó.. stb. Én már teljesen belenyugodtam, hogy egy prűd feminista vagyok (ugyanis állítólag ennek az egy fogyasztói csoportnak nem jön be a regény), szóval egykedvűen végigolvastam a könyvet, ha már egyszer elkezdtem, szemem se rebbent, amikor hősünk pl leborotválja Jutka punciszőrét és utána a szobájában ázik a szőr egy lavórban, mert nappal ciki lenne kivinni.

Egyébként arról szól a könyv, hogy mivel hősünk szőke és kékszemű, beválogatják szereplőnek egy kínai szappanoperába, amit el is vállal, így részben a koleszban, részben a forgatáson játszódik a könyv, de mindegy, mert végig arról szól, hogy csajozik, egyik kultúrsokkból a másikba esik, illetve csajozik, vicces helyzetekbe keveredve ezáltal. Van asszem három, érzelmeket is felmutatni vágyó kapcsolat a regényben, az otthonmaradt menyasszony, Zita (akihez lélekben hűséges, hogy oda ne rohanjak), a forgatás helyszínén kislányát egyedül nevelő bordély-tulajdonosnő, meg esetleg Jutka, a szintén ösztöndíjas magyar lány. A kapcsolatok érzelmi mélységének megjelenítése mondjuk többnyire kimerül néhány soros nyáladzásban, de tisztelnünk kell legalább a szerző szándékát, végülis megpróbált beleírni mélységeket a világ legfelszínesebb regényébe, arról már nem ő tehet, hogy nem tud írni.

És igen, volt benne néhány jó poén, és akkor nevettem, de megmondom, mi zavar rettenetesen a könyvben. Egyrészt a hányós-hugyozós poénok, amikhez én egyrészt prűd feminista vagyok, másrészt én is jártam a Távol-Keleten és volt dolgom guggolós vécével, azért az nem akkora sokk, hogy hónapokig ne lehessen kiheverni, még nőként sem, enyhén szólva eltúlzottnak érzem a főhős idevonatkozó hisztijét. Mint ahogy az egész utálom-Kínát-kultúrsokk-hisztijét is, én ugyan nem jártam épp Kínában, de ismerőseim jártak, és nem kizárólag szörnyűségekről számoltak be. Nem nagyon akarom elhinni, hogy ha egy kicsit megerőlteti magát, egy sinológia szakos hallgató képtelen lett volna megtalálni egész Kínában azt, ami tetszik neki. Nyilván az adófizetők pénzéből folyósított tanulmányi ösztöndíjak arra valók, hogy az ember külföldön bulizhasson és csajozhasson, ez teljesen rendben van, tudom. De az a hiszti, ahogy a főhős mindvégig sajnáltatja magát emiatt, mintha ő csupán azért kényszerült volna mindenféle kulturális program helyett inni, szívni és dugni, merthát egyszerűen nem volt más választása, az rém bosszantó.

Különben azért olvastam el, mert hátha írunk Charles távolkeleti élményeiből önéletrajzi lektűrt, és ezek után most már komolyan azt gondolom, hogy kellene.

Ja, van honlapja is a könyvnek, letölthető részletek meg minden.