Az egyik kedvenc könyvem. Mégis ritkán szoktam olvasni, mert annyira nyomasztó, de közben meg azért gyönyörű és vicces is egyszerre. Még azt is előrebocsátom, hogy alapvetően nem vagyok Vian-rajongó, mert a nagyon szétcsúszott írásai már idegesítenek, de a Piros fű nem szétcsúszott, hanem iszonyú jó, hátborzongatóan bizarr és nyomasztóan csodálatos.

Egy képzeletbeli világban játszódik, ahol az utcák képlékenyek és a fű piros, és egyébként is minden nagyon valószerűtlen. Wolf egy hatalmas Gépet épít, ami az első pillanattól kezdve baljóslatú, de ő mindenképpen rá van kattanva, hogy megépíti. Azt hiszem, inkább nem árulom el, hogy mire való a Gép. Wolf mérnöke szerepel még, meg mindkettejük csajai, akik igazi tipikus nők, ennek jó és rossz értelmében egyaránt. A Gép lassan készül, Wolf kipróbálja többször, eközben vele és a Világgal is furcsa, bizarr, és nagyon ijesztő dolgok történnek. Vian gyönyörűen és költőien ír, az egész történet kalandos, fantáziadús, vicces, hátborzongatóan komor és torokszorítóan baljóslatú. Van komoly tanulság is, több, de mivel azt szeretném, ha ezt a könyvet inkább mindenki maga olvasná el, így nem mondhatok többet.

Csak még annyit, hogy nem egy feelgood könyv, ne depressziósan olvassuk, mert nem fog feldobni.

Hallgattak. Ápridinka simogatta a vakondfiókát, s az alig hallhatóan bömbölt, afféle alig hallható vakondfiókabömböléssel. Űrtisztások nyiladoztak fölöttük, futottak hajladozó sötétség elől, mely időnként eltüntette a csillagokat a látókörükből. Nem mondtak többet egymásnak, úgy aludtak el, a meleg földhöz tapadva, vérző virágok illatában. Fesledezett az éjszaka. Kusza moraj szüremlett ki a házból, selyme, akár a kék sávolyselyem. Hajladozott egy fűszál Ápridinka könnyű leheletétől.

Innen meg letölthető ingyen