Végtelenül szubjektív vagyok, ez az olvasónaplóm, nem írok könyvkritikát, ez sem az. Persze ezt már mind tudjuk, de mégis mielőtt Szerb Antalhoz nyúlok, szükségét érzem itt elmondani. Mielőtt idejön valaki a google-ből és azt hiszi, irodalmi ajánlót vagy elemzést vagy kritikát kap kétbekezdésben. Nem. Teljesen kritikátlan lelkesedést csupán.
Imádom ezt a könyvet, imádom Szerb Antalt, senki se tud így írni, ilyen okos humorral. Minden mondata humor, és úgy, hogy közben nem viccel, nem vicces jeleneteket ír, nem ökörködik, hanem csak zseniálisan fogalmaz. Hogy a brit kastélyszellemeket csak a britek látják. "Pesti ember soha". És "hajában pedig ott voltak a kötelező szalmaszálak, amelyeket Lear király óta minden jóravaló angol őrült hord." Tudnék még fejből idézni, de felesleges. Egyébként nem terveztem a könyv elolvasását, már olvastam csomószor, csak Kollégám kölcsönkérte, és mielőtt odaadtam, gyorsan kiolvastam véletlenül.
De nyugalom, a lényegre térek. A Pendragon-legenda egy misztikus krimi. Főszereplője, Bátky János, Londonba szakadt hazánkfia, foglalkozására nézve filológus és könyvmoly, egészen véletlenül és akarata ellenére egy sötét ügybe keveredik. Egy party-n ugyanis összefut az Earl Gwynedd-el, aki meghívja a kastélyába, konkrétan a családi könyvtárába, hogy ott Bátky tanulmányozhassa a rózsakeresztesek és szabadkőművesek történetét. Azután szintén véletlenül megismerkedik Maloney-val, aki véletlenül az Earl unokaöccsének haverja, különben nagyotmondó, buta, sziklamászó, és "közelebb áll a csimpánzhoz, mint az emberek általában szoktak." Végül elutaznak az Earl kastélyába, ahol azután furcsa dolgok történnek, amelyekben szerepet játszik az Earl bájos unokahúga, a faluban élő őrült próféta, halott és nem teljesen halott rózsakeresztes lovagok, egy hatalmas örökség, némi titokzatos trópusi betegségek, egy másik gyönyörű nő, és fej nélküli lovasok is.
Szerb Antal amúgy mestere annak, hogy észrevétlenül történelmi tényekkel traktáljon minket, itt is mindent megtudunk a walesi folklórról és az alkímistákról, simán elmenne ismeretterjesztő műnek vagy történelmi regénynek. De ettől nem lesz unalmas, mert humoros és fordulatos és szövevényes és misztikus és izgalmas és letehetetlen. És bárcsak Szerb Antal több regényt írhatott volna annál a négynél, amit már hússzor kiolvastam.
Különben németre és pár éve angolra is lefordították a könyvet és úgy látom itt az interneten, hogy tetszett a briteknek is. Helyes.
