Az elmúlt időszakban meg hirtelen lett néhány várandós páciensem, plusz ugyanannyi várandós barátnőm, és majdnem mindegyik szóba hozta így vagy úgy a magzattal való kapcsolatot, a terhesség elfogadását és/vagy az anya-magzat kapcsolatanalízist, úgyhogy végül megelégeltem, hogy fogalmam sincs, mi az, és elolvastam ezt a könyvet. Az alábbiakban a szubjektív véleményem következik a könyvről, és szeretném leszögezni, hogy nem vagyok szakértője a terhesség alatti pszichés folyamatoknak, plusz sosem voltam még terhes. viszont sok pszichoterápiás könyvet olvastam. Ez a "nem túl jó, bár kétségkívül érdekes" kategóriába tartozik. Raffai Jenő írta, aki a téma hazai szakértője egyébként.
Nostehát. A kis könyvecske (zsebben elfér) a következő fejezetekből áll: a prenatális pszichológia születése, az intelligens magzat, prenatális stressz - posztnatális személyiségfejlődés, az intrauterin kötődés, anya-magzat kapcsolatanalízis, kapcsolatfejlesztő program, új társadalmi tudat és felelősségérzet. A fejezetek többségében a szerző amellett érvel, hogy az anyaméhben eltöltött idő hatással van a későbbi személyiségfejlődésünkre, hiszen egy nagy csomó ártalmat elszenvedhet az ember már ott. Néhány vizsgálatot idéz, amelyek szerint azok a babák, akiket elutasít az anyjuk nemkívánt terhessége alatt, azok rosszabbul képesek figyelni, nehezebben kezelhetők stb., és a fentiek eredőjeként esetleg kisebb lehet az IQ-juk is. Végülis minden ezoterika nélkül ezt hajlandó vagyok elhinni, hogy nem mindegy, hogy az ember primer agyhólyagjai kiegyensúlyozott, biztonságos szeretetben differenciálódnak, vagy traumatikus körülmények között. A stressz meg a düh egy csomó testi reakciót elindít az emberben, hatással van a szívverésére, a keringésére, a hormonjaira, és az anya ilyenirányú paraméterei befolyásolják a magzatét is. Ezenkívül egy csomó megfigyelést idéz a csecsemőkről, a viselkedésükről, amik érdekesek.
Sajnos a könyv egy része az élettani alapok helyett inkább az általam (hangsúlyozom, szubjektíve) kevéssé kedvelt analitikusasszonyok elméleteit boncolgatja, Melanie Klein és a paranoid-schizoid pozíció, és bár a dinamikus irányzatok létjogosultságát a messzemenőkig elismerem, van az a szintű életidegen, valóságtól elrugaszkodott analitikus fejtegetés, amivel ki lehet kergetni a világból. Ez olyan. Az anya különben alapból gyűlöli a gyerekét, vagyis nem is az anya, hanem konkrétan az anyai immunreprezentáns. "Hipotézisemben tehát a rákos daganat az immuneredetű nárcisztikus önreprodukciós anyareprezentáns rosszindulatú magzata." Aha, oké.
A könyv legértelmesebb, és valóban hasznos része az utolsóelőtti fejezet, ahol néhány oldalban kifejti, hogy akkor mit is kell a gyakorlatban csinálni ahhoz, hogy a magzatunkkal jó legyen a kötődés és kiegyensúlyozott legyen annak fejlődése. Az előző fejezetek fényében ez megdöbbentően ésszerű és gyakorlatias tanácsokat tartalmaz. Légzőgyakorlatok, imaginációs gyakorlatok, terhes-autogéntréning, meg efféle. Olyan dolgok, amiknek a hasznát józan ésszel is érti az ember, életszerűek és megvalósíthatóak. Ezért az igazán hasznos és informatív néhány oldalért bőven érdemes volt elolvasni.
Lehet belőle részletet olvasni itt a kiadó honlapján
