Egészen kedvetlenül vettem a kezembe ezt a könyvet még a PhD-szigorlatom kapcsán*, Lurija nagyon híres szovjet neuropszichológus 1970-ben kiadott értekezései, hát nem hangzik valami veszettül izgalmasnak. Ehelyett igazán érdekes. Tény, hogy nem ebből fogjuk megtanulni a kognitív idegtudományokat, de érdemes belelapozni. A téma iránt érdeklődőknek. Hogy elmondhassák magukról, hogy olvastak Luriját. Mert égő, ha nem. Meg mert szórakoztató.
Nézzük akkor, mi van benne. Eléggé random témájú tanulmányok, összesen 12 darab. Olyanokról szólnak, hogy különböző agysérülések esetén fellépő szindrómák, emlékezetzavarok, neurolingvisztika, szemantikai rendszerek.
Az egyik kedvencem az a tanulmány, ami amellett érvel, hogy az ember magasabb szintű agyműködése változik és változtatható. Például itt van az absztrakciós készség. Lurija és mtsai erre a következő kísérletet végezték el: feltételezték, hogy primitív, kelet-ázsiai földművesek máshogyan gondolkodnak, mint az okos városi ember; de ha a primitívnek elvisszük a kultúrát, akkor az is úgy fog. Elmentek a távoli szovjet falvakba, ahol vágottszemű emberek primitíven földműveltek. Volt olyan falu, ahol tényleg csak a kapálás ment, de volt olyan, ahová már elérkezett a szocializmus fénye és az írástudatlan parasztokat állambácsi kolhozba tömörítette és írni tanította és egyáltalán, szintre hozta őket. A kutatás során például a következő feladatot adták: négy kép, fűrész, balta, fahasáb és lapát közül melyik 3 tartozik össze? A primitív paraszt azt mondta, hogy a fűrész, balta és fahasáb, mert ez mind a favágáshoz kell. Hiába magyarázták meg neki, hogy léteznek ám szemantikai kategóriák is, mint például "szerszámok", és ide tartozik a fűrész, balta, lapát, a fahasáb pedig nem, ezt nem volt hajlandó felfogni az ebadta parasztja, ragaszkodott hozzá, hogy nem kell a lapát. Mindeközben azok az ifjú legények és kolhozaktívák, akik már egy éve beléptek a kolhozba és írni tanultak ottan, azok rögtön elsőre helyesen osztályoztak.
Ezzel különben semmi baj nincs, érdekes és szellemes kísérlet, ami mai szemmel viccesen, ööö, retró, az az eredmények tálalása. "A kollektív gazdálkodás, a termeés közös megszervezése alapjaiban rendítették meg a régi gazdasági alakult pilléreit, a nagyszabású fevilágosító és propagandamunka elősegítette az osztályöntudat fejlődését, amelyet addig a falu mindennapi élete determinált." Mintha az absztrakt gondolkodás képessége bármiféleképpen is összefüggene az osztályöntudattal. Ezt persze így nem is állítja Lurija, csakhát... sugallja.
Az utolsó, izgalmas tanulmány Lurija S. nevű "pácienséről" szól, aki nem beteg volt, hanem egy emlékezőművész, gyakorlatilag bármit meg tudott jegyezni, hosszú számsorokat, akárhány szót, epizodikus emlékeket, helyeket. Lurija és munkatársai rengeteget vizsgálták ezt az embert élete során, ebből néhány vizsgálatot idéz, de különben inkább történeteket mesél S.-ről, illetve S. élménybeszámolóit idézi. S.-nek jelentős szinesztéziás képessége volt (amikor az ember egy érzékszervi benyomáshoz másik érzékszervet köt, pl. a számoknak színe van, vagy Baudelaire a zöld szagokkal**), de S. nem csak két érzékszervet kötött össze, hanem többet és mindig. Ez volt, amiben könnyítette az életét, másban nehezítette; emellett kiemelkedő képzelőerejével és önhipnotikus képességével szabályozni tudta a saját pulzusát és fájdalomküszöbét, viszont megrögzött álmodozó maradt. Az ember nem győz sajnálkozni, hogy akkoriban nem volt fMRI, és nem nézhettük meg, mi folyik ennek az embernek az agyában.
Különben összességében nem valami sok neuropszichológiát tanultam ebből a könyvből, viszont tetszett a hamisítatlan korhű szovjet tudományos élet hangulata.
*A témavezetőm a vizsga előtti napon ebédnél beparáztatott, hogy az egyik vizsgáztató Lurija tanítványa volt, és ha nem olvastam tőle semmit, akkor végem.
**"Vannak gyermeki húst utánzó friss szagok,
oboa-édesek, zöldek, mint a szavannák,
- s mások, győzelmesek, romlottak, gazdagok."
/Baudelaire: Kapcsolatok/
