Úgy volt, hogy kiadtam a lakásomat, ezért elhoztam belőle az ott tárolt könyveimet, és akkor vettem észre, hogy jé, nekem megvan ez a könyv. Egyszer nagyon régen vettem, de aztán mégsem volt hozzá kedvem akkor. Most viszont volt, és nagyon szerettem.
Két értekezést tartalmaz igazából a kötet, Az érzékelés kapui és a Menny és pokol címűeket. A Menny és pokol-t untam, ez a látomásos élmények teológiai, de sokkal inkább művészeti értelmezéséről szól, ami most nem érdekelt.
Az érzékelés kapui meg arról, hogy Huxley bevett meszkalint és leírta az élményeit. Azt hittem, ez valami Félelem és reszketés Las Vegasban jellegű dolog lesz, de szó sincs róla, Huxley okos, higgadt önmegfigyeléssel tölti a tripet és nagyon alaposan, szépen és érthetően megfogalmazza, hogy miben is változik a külvilág érzékelése a drog hatására. Olyanokra kell gondolni, ahogy eddig figyelmen kívül hagyott mintázatokat vesz észre a sövényben meg a ruhaanyagokon, és hogy tárgyakat, pl. egy széket szemlélve a "létezés puszta csodáját" fedezi fel. Olyan élményekről számol be, hogy egyek vagyunk az Univerzummal, amit különben így pont a Szendi jobb temporális lebenyét követően vicces volt olvasni. A szemlélődésről szól, amikor nem értelmezed a valóság jelenségeit azonnal, hanem csak megszemléled. Na jó, kicsit túlmisztifikáltan.
Persze, a tanulság az, hogy a meszkalin mennyire jó cucc, komolyan kedvet kaptam hozzá én is rögtön, és hogy mennyire "ki lehet tágítani a tudatot" vele, és az mennyi pluszt ad a hétöznapi kis agyműködésünkhöz, és felszabadít és kiszabadít a fogyasztói társadalom csapdájából, összességében elég naiv és hippi szemlélet, cuki. De nem ezért tetszett a könyv, hanem azért, mert Huxley okos és jól ír, és nagyon izgalmas volt sajátélményben leírva látni egy módosult tudatállapotot és megváltozott észlelést és higgadtan figyelő, némi filozófiai műveltséggel bíró és jól író embertől. Tetszett, a bennem élő idegtudósnak meg a bennem élő hippinek egyaránt.
