Régóta szemezek már ezzel a könyvvel, csak sokalltam az árát, de most le volt értékelve. Arról szól, hogy milyen agyi struktúrák, idegrendszeri változások, neadjisten betegségek állhatnak a különféle vallásos/misztikus élmények hátterében. Szendi mintegy tízoldalanként igyekszik leszögezni, hogy ez nem egy ateista könyv, és attól, hogy tudjuk, hogy a megtérésélményt a temporális lebenyünkben megfigyelhető mikrokisülések okozzák, az még nem jelenti azt, hogy nincs Isten, maximum azt jelenti, hogy az Úr a temporális lebenyünkön keresztül szól hozzánk. Egyébként is végig igyekszik kerülni ezt a témát, hogy akkor van-e bármiféle isten vagy nincs, miközben azért kiderül, hogy a stigmák konverziós tünetek, Szent Pál meg egy szimpla epilepsziás volt. Kicsit következetlen ettől a könyv, vagy inkább ilyen... bocsánatkérő. Mintha mentegetőzne a szerző, amiatt, hogy "beszól" a vallásnak, holott még csak be sem szól rendesen. Mindenesetre azért pluszpont a pártatlanságra való törekvésért, még ha kissé ügyetlenül is valósul meg néha.

Nostehát. A következő jelenségeket járjuk körül. Az első fejezet a temporális (halánték-) lebenyről szól, és arról, hogy melyik történelmi személy vallásos élményeiben játszhatott szerepet temporális lebeny epilepszia, illetve a fenti agyterület bármilyen eredetű túlműködése. Főleg Szent Pál apostol a gyanús, mert ő még grafonámiás is volt (ami a bloggereken kívül a TL-epilepsziások ismertetőjele), meg Jean D'Arc. A második fejezet a jelenlétérzésről szól, az az érzés, amikor érzed, hogy valaki (őrangyalod, Isten, a sátán) ott van melletted, de nem látható. Ez például alvási paralízisnél fordul elő gyakran, de a földmágnesességgel és mágneses viharokkal is kapcsolatba hozzuk itt, ami ugyan kicsit meredeknek tűnik, de Szendi mindenféle tudományos bizonyítékokkal jön.

A harmadik fejezetben olyan kutatásokról olvashatunk, ahol képalkotó vizsgálatokkal (PET-tel vagy funkcionális MRI-vel) vizsgáltak misztikus élményeket, pl. apácákat ima közben, buddhista szerzeteseket. Ez nagyon érdekes rész, az a baj, hogy kicsit ilyen felsorolásszerű, nekem innen hiányzott, hogy az idézett vizsgálatokból levonjunk valami konklúziót esetleg. Plusz eléggé leegyszerűsítő az a modell, hogy agyunknak ez a része erre való, az a része meg arra, mert az agyunk ugyanis nem legókockákból van összerakva, hanem egyszerre sok területe aktiválódik mindenféle mintázatokban a különféle működésekhez. Szóval az azért nem teljesen igaz, hogy ha a jobb alsó sárga legókocka működik, akkor megvilágosodás-élményünk van, ha a bal piros, akkor meg viszket a talpunk. Nem baj, azért így is érdekes.

A következő nagyobb fejezetben kicsit eltérülünk a parapszichológia felé, a távima hatékonyságvizsgálatai következnek (jót mosolyogtam azon, hogy nem tudunk kettős vak randomizált kontrollált vizsgálatokat tervezni a kérdésben, mert Isten sosem lesz vak, mindig tudni fogja, kiért imádkozik valaki és kiért nem). Valamint az ufóélmények, kísértetek lehetséges élettani magyarázatai és a jobb félteke szerepe mindezekben.  Az utolsó fejezetben (kicsit furcsa a könyv felépítése ebből a szempontból) ismét visszakanyarodunk a kereszténységhez, amennyiben a stigmákról lesz szó. Sok-sok stigmában szenvedő (így kell ezt mondani?) egyén történetét olvashatjuk, akik közül pár csaló volt, pár pedig nem, ebben az esetben a bőrjelenségek hátterében konverziós mechanizmust gyanítunk.

Összességében érdekes, néha elveszik a részletekben, néha leegyszerűsít. Néha még ironizál is a vallásos élményekkel kapcsolatban, máskor meg furcsán visszafogott. Semennyire sem ismerem a téma irodalmát, a könyv azt a benyomást kelti, hogy a szerző viszont alaposan körüljárta a témáját. Elég olvasmányos, néha még vicces is. Minden adandó alkalommal jól beszól a pszichiátriára, amit elnéző mosollyal nyugtázunk.