Alcíme is van: Az önsorsrontás tudománya. Kedvenc önsegítő könyvem ever, és nem egyet olvastam életem során. Többször szoktam belőle idézni, főleg a veszett heringet, és a múltkor, amikor anyáméknál voltam, hirtelen újraolvastam. Alig száz oldal, de megváltoztatja az életedet (legalábbis azt az egy órát, amennyi alatt kiolvasod). Nagyon vicces. Tanulságos is.

Arról van szó, hogy a szerzők úgy írták meg, mint egy anti-önsegítő könyvet, vagyis arról szól, hogy ha nem szorongsz, akkor hogyan lehet klassz szorongást kifejleszteni; és ha jól kijössz az emberekkel, akkor hogyan lehet azt elrontani. Nagyon vicces gyakorlatokkal van tele, a kedvencem az "1. ábra: Bemelegítő gyakorlatok negatív gondolkodáshoz. Anélkül, hogy ránéznél az alábbi listára, hány leselkedő veszélyt tudsz azonosítani a képen?" A képen egy patak partán idilli környezetben heverésző fiatal pár szerepel, nulla veszély. A megoldások között húsznál is több, teljesen irreális szoronganivaló szerepel, én pedig az a típus vagyok, aki teljesen irreális dolgokon (is) szokott szorongani és ebben magára ismer. A listán az utolsó a "Veszett hering ugrik ki a patakból és csupasz lábikrádba mar."

Csomó élethelyzetet elemez helyzetgyakorlatokkal, végig az öniróniánkra épít, és nagyon vicces. Ábrákkal, listákkal, házi feladatokkal. Szó szerinti mondataimra ismerek rá a "Hogyan vesszünk össze házastársunkkal ok nélkül" témájú fejezetben. Meg a Fel nem kelés tíz okáról c. fejezetben. "1. Még túl korán van. 2. Már úgyis késő."

Klasszikus.