Kislány beszélt nekem erről a könyvről úgy, hogy azonnal meg akarjam venni, és tényeg jó. Mint megtudtam, az ukrán szerzőpáros férj és feleség, akik közül az egyik pszichiáter végzettségű is, mindketten forgatókönyvírók, és ez, valamint filozófiai műveltségük elég komolyan érződik a regényen. De részletezem.

Alekszandra (Szaska) tizenhat éves, anyukájával nyaral, amikor egy fekete szemüveges férfi kezdi követni és furcsa feladatokat ad neki. És mintha mindig valami katasztrófa történne, ha nem teljesíti őket Tulajdonképpen lehet véletlen is, hogy ha Szaska nem úszik el reggel pontosan ugyanabban az időben pontosan ugyanahhoz a bójához, vagy nem követi pontról pontra az aktuálisan elvárt irracionális cselekvéssort, akkor anyukáját valami nagy baj éri. Hajszálra ugyanaz a helyzet, mint bármely kényszerbetegnél, akik kényszercselekvéseikkel valami irracionális katasztrófát akarnak megelőzni, csakhogy ebben a könyvben az irracionális katasztrófák valóban megtörténnek, ha nem teszed a dolgodat pontosan.

Szaska ennek megfelelően nagyjából akarata ellenére beiratkozik a Különleges Technológiák Főiskolájára, ahol nem lehet tudni, mit tanulnak, de rettenetes szigor van, igen furcsa tanárok, és még annál is különösebb módszerek. A főiskolai tantárgyak egyre elszálltabbá és többrétegűbbé és metafizikusabbá válnak, és sima kényszerbetegségből egyre jobban közelítünk a komplett pszichózishoz, miközben a hétköznapokban zajlik az ukrán főiskolások mindennapi élete. Matracos koleszszobák, ahol állandóan elromlik a radiátor, vodkát csempésznek a közös konyhába, elszeretik egymás pasiját, szar a menza, rongyokkal kell betapasztani a rosszul szigetelt ablakréseket.

A fülszövegben többször a Harry Potterhez hasonlítják a könyvet, amihez persze köze nincs. Az Alekszandra és a teremtés növendékeinek főiskolája ugyanis semennyire sem hasonlít holmi varázslóiskolához, és nem csak a lepukkant koleszos élet miatt. Alekszandráék nem "varázslást" tanulnak, hanem valami egészen mást, ami túlmutat a hétköznapi mágián és amelynek kiötléséhez valóban kellett a filozófia és a pszichotikus élmények beható ismerete. Derealizációs élményektől a térélmény és a sajáttest-érzékelés megváltozásáig hallucinációkon át minden van benne, a szubjektív idő és a "valós" idő nem feltétlenül fedi egymást, a newtoni fizikát elfelejthetjük, tér és az idő úgy alakul egymásba, "mint az Escher-képeken". Nagyon szerettem a könyvben, hogy végig már-már ijesztő profizmussal egyensúlyozik a lehető leghétköznapibb valóság (vizsgák és kollégiumi tusoló és a szobatársam pulcsija) és a létező Világ mögött rémisztő jelentőséggel meghúzódó metafizikus törvényszerűségek érthetetlensége között.

Egyetlen problémám volt a könyvvel, az pedig az írásmód, ami lehetett volna szebb, gördülékenyebb és jobban megírt. Bár szeretem a szép szöveget, nem szoktam hiányolni ponyvában, de ez a könyv megérdemelt volna szebb szöveget. Ez részben a szerzők választása volt, látszik, hogy forgatókönyvírók, eléggé forgatókönyszerű ez a regény is, sok, rövid jelenettel, gyakori váltásokkal, sok párbeszéddel és viszonylag kevés belső monológgal vagy leírással, én elbírtam volna többet. Másrészt a fordítás néha kissé esetlen, szóismétléses, nem gördülékeny (persze, az eredetiről nem tudok nyilatkozni, lehet, hogy az sem volt az). Engem ez néha idegesített. De azért, félreértés ne essék, nem egy kifejezetten rosszul megírt könyv.

A legjobb az egészben, ahogy fokozatosan derül ki, mit is tanítanak ezen a kissé pszichedelikus főiskolán a félelmeik révén idekényszerített növendékeknek, mindig azt hiszem olvasás közben, hogy na, már előre kitaláltam a triviális végkifejletet, de nem. Sokkal szokatlanabb könyv ez annál, minthogy egy előre kitalálható, triviális végkifejlete legyen. Új és szokatlan és izgalmas és kicsit beteg és szürreális és ha akarom, akkor elgondolkodtat a Valóság mibenlétét illetően.

"- Szöveg az egész világ - Kozsennyikov felkapcsolta a villanyt a fürdőszobában. - És szó benne minden férfi és nő."