Az elmúlt években már többször is elolvastam ezt a remek könyvet mindenféle részletekben, azaz egyes fejezeteit nagyon sokszor magyarul, más fejezeteit csak nemrég egyszer, angolul. Legutóbb az angol nyelvűt olvastam, és ez van most a kezemben, úgyhogy erről fogok írni, de ne feledjük, hogy idén magyarul is megjelent, Sématerápia címmel. A magyar borító ugyan nem a legszebb lesz a polcunkon, de legalább egész jó a fordítás.
A sématerápia egyike azon terápiás módszereknek, amelyek a kognitív viselkedésterápia könnyed, józan, operacionalizálható felszínességét, és a mélylélektan érzelmekben és múltban való lelkes vájkálódását kísérlik meg integrálni. A sématerápiát a könyv szerzője, Jeffrey Young fejlesztette ki a kilencvenes években, elsősorban a más terápiás módszerekkel nehezen megközelíthető személyiségzavarok (borderline, nárcisztikus) kezelésére. Az eredmény egy olyan, integratív terápiás módszer lett, amely a kognitív viselkedésterápiából, a kötődéselméletből, a tárgykapcsolatelméletből, a konstruktivizmusból, a Gestaltból és nem utolsósorban az analitikus elméletből is vesz át elemeket. A korai maladaptív sémák létezését azóta empirikus vizsgálatok is alátámasztották (már amennyire az ilyesmi egyáltalán lehetséges), valamint a korai traumatikus élmények neurobiológiájával (amygdala, emocionális emlékezet stb.) is párhuzamba lehet hozni, ha akarjuk.
A lényeg a következő. Gyermekkorunkban bántanak vagy elhagynak minket vagy bizonyos alapvető igényeink (az autonómiára, ésszerű határokra, spontaenitásra, biztonságra stb. vonatkozóak) nem teljesülnek. Emiatt olyan, megingathatatlan hiedelmeink alakulnak ki, amelyek felnőtt korunkban is befolyásolják viselkedésünket, főként a kapcsolatainkban, főként szenvedést okozva. Ezeket a megingathatatlan hiedelmeket nevezzük maladaptív sémáknak, van egy csomóféle. A sémák a saját fennmaradásukért küzdenek, a tényeknek ügyesen ellenállnak. Mondok egy példát, gyerekkorban sokat megvertek, Bizalmatlanság-abúzus sémám alakul ki, akkor felnőttkoromban azt fogom hinni, hogy a kapcsolatokban a Fontos Másik úgyis veszélyes és bántani fog. Ez a séma úgy maradhat fenn, ha sose kötök hosszabb kapcsolatot, lelépek, mielőtt még bántana (és egyedül öregszem meg két macskával, akiket gyűlölök), vagy agresszív, alkoholista férjet és szeretőt választok, akik majd felváltva jól megruháznak, elősegítve sémám fennmaradását. Kicsit sematikus példa (sematikus, éérted :)), de alapvetően valami ilyesmire kell gondolni.
A sématerápia célja a sémák azonosítása, majd pedig a velük való munka. Míg a téves hiedelmeket a kognitív viselkedésterápiában "csak" józan logikával próbáljuk korrigálni, a sématerápia ennél tovább megy: élményalapú technikákkal és viselkedésalapú változtatással is foglalkozik. Az élményalapú technikák például gyermekkori helyzetek imaginációját jelentik, ezáltal az élmény érzelmi töltetével is lehet dolgozni, Young szerint ez elengedhetetlen a változáshoz, és valóban egy jelentős pluszt ad a terápiához. A sématerápia kifejezetten borderline betegekre kidolgozott része a sémamódokkal való munka, ahol az ember (esetünkben a páciens) különféle énállapotainak felismerését, ezek integrációját segítik elő, ez is klassz.
A könyv tudja mindazt, amit egy pszichoterápiás könyvtől várok: érthető, amennyire lehetséges, tudományosan megalapozott, a saját módszerével kapcsolatos kutatásokat idézi. A terápia során alkalmazandó technikák leírása gyakorlatias, életközeli, esetismertetésekkel és magyarázatokkal. Külön fejezetet szentel a terápiás kapcsolatnak, a sématerápia során ugyanis a páciens sémái különféle konstellációkban aktiválhatják a terapeuta sémáit (mert itt a terapeuta is esendő ember, akinek még sémái is lehetnek, ezért külön plusz pont), ami mindenfajta buktatókhoz vezethet. Esetismertetésekkel. A borderline és a nárcisztikus szeméyiségzavar 1-1 külön fejezetet kap, végtére is ők voltak az eredeti célpontok. A saját tapasztalatom az, hogy még ha az ember nem is akar soha az életében sématerapeuta lenni, a sémamódokról és a borderline-ról szóló fejezet rengeteget segít a borderline megértésében, minden pszichiáter rezidensnek el kellene olvasni, sokkal könnyebb utána viszonyulni az ilyen páciensekhez.
Összességében egy korrekt terápiás módszerről szóló, korrekt kis könyv. Elmélet, gyakorlat, szilárd tudományos alapok, életszerű klinikai példák. Mi kell még. Én azt mondanám, van ugyan benne pár idegen szó, különösen az első két fejezetben, de talán belefér az, hogy érdeklődő laikusok is haszonnal forgathatják.
