Miután Stern-rajongó lettem az előző könyv során, elolvastam ezt is. Kissé ezoterikusnak tűnt időnként, megfoghatatlannak, de érdekes és izgalmas.
Arról szól, hogy az idő érzékelése milyen, és milyen ez a pszichoterápia során, és hogy az egyes pillanatok mikroelemzéséből hogyan lehet iszonyú sokat megtudni az emberről (abban, hogy hogyan öntöd a narancslét, benne van az egész élettörténet). Valamint, hogy a pszichoterápia egy kölcsönösen alakított előrehaladó folyamat, ami a soktényezős rendszerek jellegzetességeit viseli magán. Soktényezős rendszer például az időjárás, amiért is igen nehezen prediktálható, és néha váratlan új dolgokká állnak össze az addigi dolgok. A páciens és a terapeuta együtt, közösen alakítják ezt a folyamatot, ami sok pillanat egymásutániságából áll, és a sok pillanat között van néhány kulcsfontosságú is, amikor váratlan új dolgokká állnak össze az addigi dolgok.
Stern sírna, ha ezt olvasná, igaz? Kicsit elvont könyv, sok filozófust idéz, kevésbé tényszerű, inkább szemléletet ad, de azért idéz néhány kutatást is. Külön fejezetet szentel az implicit és explicit emlékek és élmények megkülönböztetésének, ami meg tudományos tény.
2011 tavaszán olvastam a balatonfüredi Anna Szállóban, a medence partján meg a kávézóban, nem csoda, hogy nem vagyok képes megfelelő tudományossággal összefoglalni.
