A szerzőtől egy könyvet olvastam eddig, egy életrajzi regényt, és az nagyon tetszett, ezért találomra fogtam egy másikat. A Julia néni és a tollnok könnyedebb, humoros, önéletrajzi ihletésű regény. Egynek jó volt.
A fiatal Mario Vargas Llosa egy rádiónál dolgozik Peruban, az ötvenes években. 18 éves körül van. A történet két szálon játszódik. Az egyik az, hogy beleszeret a nagynénjébe, Juliába, aki harmincvalamennyi. A másik, hogy a rádióba felvesznek egy igen termékeny, de teljesen zakkant figurát, aki a rádiójátékok történeteit írja meg, ezek teljes egészében a mai folytatásos szappanoperáknak felelnek meg, csak rádióban. A tipikus dél-amerikai szappanoperáknak, ahol kiderül, hogy Lucita romantikus szerelme, Eduardo valójában a bátyja, és José Miguelo bácsi az ő volt unokatestvére mostohaanyjának adta el a gyárat, mert rég elveszettnek hitt fogadott unokahúga gonosz intrikával rávette. Ezt most találtam ki, nem spoiler, de ilyesmik. A regény úgy épül fel, hogy felváltva egy fejezet az ifjú Mario valós életéről szól, egy rákövetkező pedig az egyik rádiójáték sztorija. A rádiójátékok eleinte viccesek, később engem már inkább idegesítenek, mindenesetre van egy sajátos humoruk. A szereplők átjárnak az egyes történetek között, amibe a már eleve zakkant szerző egy kissé belezavarodik, és néha felbukkan olyan, aki a másik sorozat előző évadjában már meghalt, meg ilyenek.
Két dolgon lehet izgulni a regényben, egyrészt hogy a rádiójáték-író furcsa kalapos ember vajon totál megzakkan-e a végére, illetve, hogy mi lesz a vége a kis Mario és Julia néni szerelmének. Amit az író életrajzának ismerői esetleg tudnak, én nem tudtam.
A sztoriról Julia néni, aki természetesen létező személy, szintén megírta a saját verzióját Amit Varguitas nem mondott el (Lo que Varguitas no dijo) címmel, de ezt nem olvastuk.
