HTML

isoldeolvas

Friss topikok

Címkék

analízis (10) antipszichiátria (1) Arsan (1) Austen (1) Auster (9) Baddeley (1) banks (2) Barabási (1) Baricco (2) Bauer (1) Baxter (1) Bentall (2) Bester (1) Bloom (1) Bradbury (1) Brautigan (1) Brown (1) Chandler (1) Changeux (1) chicklit (2) Csepe (1) csermely (2) Csermely Gyula (1) Csíkszentmihályi (1) Cunningham (1) Dahl (4) Dick (1) Dylan (1) Edwards Jones (1) életrajz (3) Ellis (1) eroszak (2) Evans (1) Fable (3) fantasy (10) Fejős (1) film (1) Firefly (2) flow (1) Füredi (1) Gaiman (9) Gordon (1) Grahame Smith (1) Grimwood (1) Gyacsenko (1) Haddon (2) halozat (2) Hamilton (1) Herczog (1) Herman (1) Hobb (1) Hoffmann (1) Hornby (1) Huszár (1) Huxley (1) Hyperion (2) interperszonális (1) jóga (1) Karterud (1) Kehlmann (1) kepregeny (2) képregény (1) Kesey (1) Kinsella (8) kognitiv (7) Kosza (1) krimi (4) Kullmann (1) Laurie (1) Lázár Ervin (1) Lehane (2) Lelord (3) Lénárd (2) Lurija (1) Malan (1) Marquez (1) Maynard (1) McAffrey (1) McCullough (1) Mero (1) Miller (1) Mitchell (1) Moore (7) Morgan (3) Mórotz (1) mozgásterápia (2) Murakami (1) Nemeth (2) Niffenegger (3) onsegito (1) Orlean (3) Pelevin (1) Perczel (1) Perez Reverte (1) pratchett (4) pszichiátria (1) pszichoterápia (5) pszichoterapia (22) Racsmany (3) Rados (1) Raffai (1) rehab (2) Ross (1) Salinger (3) Schatzing (1) sci fi (28) séma (1) shopaholic (5) Simmons (2) Smiles (1) Steinhauer (3) Stern (2) Sullivan (1) szelfpszichológia (1) Szendi (2) Szerb Antal (1) Szőnyi (1) sztrugackij (7) tankönyv (5) Tényi (1) terhesség (2) Tokaji Zsolt (2) TothKrisztina (1) Townsend (1) trauma (2) Tringer (2) utikonyv (1) vancsa (1) Vian (1) Vígh (1) Waltari (1) Yalom (3) Young (1) Zafon (2) Zelazny (1) zene (1) Zsoldos (1) Címkefelhő

Eleanor Brown: Nyakunkon a boldogság

2012.03.25. 15:57 isolde

Hogyan sikerült azt a címet, hogy The Weird Sisters, Nyakunkon a boldogságnak fordítani, nem tudjuk, a regény fordítója mindenesetre nyilatkozatban határolódott el a címtől. Így együtt a cím meg a címlap csajos romantikusregényt sugall, pedig ez azért nem tipikusan az a könyv.

A regény három lánytestvérről szól, akiknek az apja kisvárosi professzor, Shakespeare-kutató. A lányok úgy nőttek fel, hogy az egész családban mindenki minden percben olvasott, de úgy, hogy félbehagyott könyvek hevernek szerte a lakásban, olvasnak evés, sorbanállás és főzés közben is. A lányokat természetesen Shakespeare-hősnőkről nevezték el. Apjuk általában Shakespeare-idézetekben kommunikál velük, például amikor Cordelia kap egy levelet apjától, amiben csupán annyi áll, "Gyere, kérjük az istenek kegyét / könnyítsék anyánk szenvedéseit", akkor egyből tudja, hogy haza kellene utaznia, mert anyja rákos.

Tehát Cordelia, aki foglalkozására nézve kallódó, felelőtlen hippilány, és gyanús, hogy véletlenül teherbe esett, valamint a kosztümös csábító, Bianca, akit épp kirúgtak new yorki állásából, mert sikkasztott, hazautaznak a szülői házba. A harmadik, legidősebb leány, Rose már eddig is ott lakott, mert ő nem költözött másik városba. Rose-nak vőlegénye van és rendes állása, és ő az a típus, aki mindent rendben tart a ház körül meg odafigyel, hogy mindig minden jól menjen. Anyjuk tehát elkezd járni a kemoterápiákra, a lányok meg eleinte titkolják titkaikat (például a terhességet meg a kirúgatást), és próbálják megtalálni a helyüket az életben, vagy abban a kisvárosban, folytatva az eddigi életmódjukat vagy épp új utakat tervezni.

Ez nem egy romantikusregény, hanem emberi kapcsolatokról szól ugyan, szülő-gyerek és párkapcsolatokról is, de mindenekelőtt a három lánytestvér kapcsolatáról, amelyek meglehetősen terheltek, sokszor rettenetesen utálják egymást, kettő szövetkezik egy ellen, a középső lány szenved, mert nem kap figyelmet, és hasonlók. Nagyon tetszik, hogy a történetet többes szám első személyben meséli valaki, aki em az egyik vagy a másik lány, hanem mindhármuk, mintha egy közös tudatuk lenne és az lenne a narrátor, érdekesebbé teszi a könyvet. Érdekes, szórakoztató, laza könyv volt, női problémákkal és Shakespeare-idézetekkel.

Lobo is olvasta

2 komment

Címkék: Brown

buda béla

2012.03.24. 11:53 isolde

Szólj hozzá!

az a chicklit amit az anna adott

2012.03.23. 19:28 isolde

Szólj hozzá!

Címkék: chicklit

Mike Lepine & Mark Leigh: Pets with Tourettes

2012.01.01. 15:43 isolde

Azt mondta a férjem, erről is kell írnom, mert ez is könyv és olvastam. Valójában képeskönyv, a haverjáról kapta karácsonyra, és ékes iskolapéldája azoknak a dolgoknak, amiknek tumblr-en a helye. Nem pedig papírra nyomtatva.

A képeken kis állatok vannak, akik szövegbuborékban változatos, nagyon csúnya, főként szexuális tartalmú szavakat mondanak. Mert Tourette-esek, azért. Olyanok, hogy nagyon aranyos kis cica azt mondja, hogy "Fucking shit piss fucker shit shit arselicker felching shit bastard ringpiece!". De nem akarom elspoilerezni az egészet, nagyjából erre a stílusra számítsunk. A kis állatok nagyon cukik, a szavaik pedig nagyon durvák.

Úgy húsz másodpercbe kerül végiglapozni, és igazán csak egyetlen kérdés marad az emberben a végére. Miért??? És aztán amikor képet keresve a bejegyzéshez az ember ráklikkel az amazonon, akkor vetődik fel a következő kérdés: miért van második rész is???

Szólj hozzá!

Lénárd Sándor: Egy nap a láthatatlan házban

2011.10.04. 21:51 isolde

Lénárd Sándort különben onnan ismerem, hogy még valamikor egyetemista koromban bementem a Bélához, aki a könyvesboltos Sopronban, és mondtam neki nyafogva, hogy adjon már valami jó könyvet, és ő adta a Völgy a világ végén címűt. A láthatatlan ház a Völgy...-höz hasonlóan a brazil éveiről szól, konkrétan az történt, hogy Szerb Antalné, aki lelkes levelezőtársa és rajongója volt a brazil őserdőbe szakadt romantikus vadember polihisztor hazánkfiának, megkérte, hogy írja le egy napját. Lénárd meg szerintem az életben is egy sokatbeszélő ember lehetett, ráadásul akkor már egyedül élt, úgyhogy leírta egy regénnyi terjedelemben. (Lénárd kalandos életéről írtam pár sort itt a másik könyvénél.)

Szóval elmeséli a napját, reggeltől. A nap során főként kertészkedni kell, a dzsungelben mindenféle kártevő akarja megenni az ember növényeit, Lénárdnak pedig sok növénye van, fele helyi, másik fele pedig a Föld más részéről származó haszonnövény, vagy például fenyők, amelyeket ő ültetett. Reggelizik, ebédel. Néha közben beesnek orvosi ellátásért emberek, mindenféle korú és nemű, változatos problémákkal. Délután a szerző inkább már olvas, ír, fordít és leveleket ír a világ minden táján meglévő levelezőtársainak minden nyelven.Természetesen a nap során erről vagy arról eszébe jutnak gondolatmenetek, és így azt is megtudjuk, miről mi a véleménye, valamint sok emléket idéz fel, a Micimackó latin kiadatásának történetétől kezdve a helyi bűnügyekig.

Megmondom, miért szeretem ezt a könyvet. Hát, ez elég közhelyes lesz, de így van. Lénárd Sándort az életben én egyáltalán nem kedvelném, szerintem pontosan az a fajta mindenkivel haverkodó, nagyhangú, fontoskodó, kultúrsznob nárcisztikus férfi lehetett, akiket nem kedvelek. Aki csak Bachot hajlandó hallgatni, aki egyáltalán nem nyitott a modern világra, aki a Micimackót képes latinra lefordítani (klassz dolog; én azokat a tevékenységeket szeretem, amiknek van értelme). Az a tipikus magyar férfi, aki mindig mindent jobban tud. És akkor észre kell venni, hogy pár dologban hasonlítunk, és ezért szeretem, mert tetszik nekem, hogy egy tőlem ennyire különböző ember egy másik korban néha az én véleményemet írja le dolgokról. Az egyik az, hogy Lénárd akármerre megy, a II. vh-s Rómában és a brazil őserdőben is iszonyú fogékony az apró, jó dolgokra az életben, észreveszi őket és örül nekik. Az egy nap, amit leír, tele van örömmel, a szalonnától kezdve, amit reggelizik, az esti intellektualizáló levelezéséig. Hogy látja az életben, hogy mi a szép. Én is ilyen szeretek lenni, nem biztos, hogy mindig gyakorlom, de értem a lényeget. A másik, amiért szeretem, az a természet szeretete akár az emberi alkotásokkal szemben, pedig a természet nem mindig kegyes Lénárdhoz és napi egy órát kell hangyairtással töltenie, ha nem akarja, hogy megegyék. Viszont saját patakja van és képes beszólni arra, hogy valahol a falból egy csőből jön a víz és abból kell inni, az tuti nem normális dolog. Én idáig nem megyek el (amúgy is ma már műanyagpalackban veszed a vizet a boltban, és az már a természetesebbik verzió, ha a csapból jön), de lényegét tekintve hasonlóan gondolkodom.

Olvastam valami könyvismertetőben, hogy ez a regény a honvágyról szól, mert anyanyelvén írja és mert Magyarországról hozat paprikás szalonnát, nekem nincs ez az érzésem. Nekem az az érzésem van, hogy Lénárd sok helyen élt, és most van ott, ahol szeret lenni, a saját patakja meg erdője mellett. Nyilván magányos, amit levelezéssel old meg, nekem ez is rendben van.

"Az ember nem élhet csak emberek között. Szüksége van a fák társadalmára. Földet, áldott termőföldet csak a fák gyártanak neki. Nap ellen, eső ellen csak a lombok védik. Leghívebb barátunk a fa: jól teszi, aki fából farag magának védőszentet, s imádkozik hozzá."

Rendben, néha kissé pátoszos, ugyanakkor nekem tetszik, hogy Lénárd nem egy álszent öreg hippi, nem a panellakás tizedik emeletén írja ezeket a sorokat, mint én, hanem tényleg ott a völgyében a fáival meg a termeszeivel.

Szólj hozzá!

Címkék: Lénárd

Lénárd Sándor: Római történetek

2011.10.04. 11:52 isolde

Lénárd Sándor, az egy érdekes figura. Azért kezdem azzal, hogy róla mesélek, mert gyakorlatilag az összes könyve önéletrajzi ihletésű vagy szimplán napló vagy önéletrajz. Lénárd 1910-ben született Budapesten, majd orvosi egyetemre ment Bécsbe. Az egyetem alatt már látható volt, hogy zsidó származásából itt még baj lesz, ezért 1938-ban Rómába menekült és ott orvoskodott meg polihisztorkodott, amely utóbbi alatt főként fordítást, tolmácsolást, idegenvezetést és az amerikaiaknak való kémkedést kell érteni. Ez utóbbiról persze nincs adat, csupán feltételezés. 1951-be fogta magát és Brazíliába vándorolt ki, ahol felcserként dolgozott, közben tovább polihisztorkodott, egyrészt lefordította a Micimackót latinra, ami több kiadást is megért, valamint megnyert egy tévés műveltségi vetélkedőt. Ebből a kettőből lett pénze, hogy vegyen először egy patikát, aztán meg egy telket saját forrással meg patakkal a Donna Emma völgyben, ahol a környékbelieket gyógyítgatta meg olvasott meg írt, valamint kiterjedt levelezéseket folytatott a világ minden tájával, a kor nagy művészeivel, new york-i irodalmárokkal meg Szerb Antal özvegyével. Öregkorában még megvádolták, hogy bujkáló náci háborús bűnös (mert mit keres valaki Dél-Amerikában a II. vh. után), de aztán ez tisztázódik, és 1972-ben hal meg infarktusban a brazil telkén. Az életéről és az írásairól részletesebben itt van egy jó oldal. Nem igazán említik a források, hogy szerzett-e orvosi diplomát egyáltalán? Mert az egyetem alatt is főként a bölcsészkarra járkált át, aztán meg ugye háború lett, ahol bárkinek elveszhettek az iratai. Úgy tűnik, illetlenség ilyen illusztris, nagy nevű polihisztorok esetében ilyesmit firtatni, nekem azért meggyőződésem, hogy nem szerzett. Attól még persze jól ír.

A római történetek értelemszerűen a Rómában töltött évekről szólnak. Lénárd egy kalandos figura, aki mindenkivel összespanol (komolyan ez rá a legjobb kifejezés), a legnehezebb körülmények között is képes Bachot zongorázni, minden nyelven tud, és közben zajlik körülötte a második világháború, illetve előkészületei. A könyv két történetet tartalmaz, az első 1938-ban, a második pedig 1943-ban játszódik Rómában.

A 28 éves Sándor ide érkezik meg egy darab kofferrel, mert a lassan nácivá váló Ausztriában már nem maradhatott. Szobát bérel, villamoson alszik, vérnyomást mér pénzért és mindenféle fura alakokkal ismerkedik meg, bárót, artistát és takarítónőt beleértve. Egyszer a könyvtárban megismerkedik egy közgazdásszal, akivel megegyeznek, hogy Lénárd lefordít neki egy közgazdaságtani könyvet asszem hollandról olaszra, mondjuk hollandul pont nem tud, ezért délelőtt hollandul tanul, délután fordít. Lénárdnak jó humora van, az a fajta fanyar humor, ami a 20. század elejének férfi íróira valamiért gyakran jellemző. A történetben kalandok, párbeszédek, és elgondolkodó visszaemlékezések váltogatják egymást Róma leírásával. Az ember könnyen kedvet kap odautazni, annyit olvasunk kis terecskékről, sikátorokról, parkokról és mindenféle finom olasz ételekről frissen sült paradicsomos foccaccio-n át presszókávéig. Itt egy részlet az elejéből, ami nekem eléggé tetszik:

"Az ember huszonnyolc éves korában már nehezen kezd új életet. Gyökerei vannak, valamit tanult már, el is ért valamit. Tőkéje van: barátai, a boltosok bizalma, egy nyelv, melynek minden titkát ismeri, amely ismert világát látszólag tökéletesen leírja. Ha filozófus, már készen áll rendszerének alapja. Ha költő, már ismeri a hangját. Ha cipőkereskedő, megvannak az összeköttetései. Sebei már lassabban gyógyulnak, mint tizennyolc éves korában. Kis, szklerotikus foltok képződtek ereiben, a szemlencséje már kevésbé rugalmas, a nagy szerelmeken túlesett, vagy legalábbis azt hiszi, szereti szokásait, kedves íróit, kedves sétáit. Nem jó újrakezdeni."

A második történet 1943-ban játszódik, itt Lénárd már nem egyedül, hanem szerelmével, Dianával él egy tetőtéri lakásban, ahol zongoráznak, szerelmeskednek és éheznek, valamint haverjaikkal politizálnak, hallgatják a háborús híreket rádión, útlevelet akarnak szerezi ide vagy oda, és Mussolini bukásában reménykednek (ez meg is történik.)

Mindkét rész klassz, Lénárd ugyan általában rossz körülményei vagy a politikai helyzet miatt kesereg valamennyit, de alapvetően optimista, van humora, és igen hangulatosan ír Rómáról, a városról, az olaszokról, a szerelemről, az ételekről, és az ottani mindenféle emberekről.

Szólj hozzá!

Címkék: Lénárd

Roger Zelazny: A fény ura

2011.10.01. 16:32 isolde

Roger Zelazny a hatvanas években írta a könyvet, Hugo-díjat kapott érte, és a borító hátulján Neil Gaiman életi a regényt. Zelazny a hatvanas években ahhoz a nemzedékhez tartozott, amelyik megváltoztatta a sci-fi műfaját, ő például mitológiát kevert bele, némelyik könyvében a görög, másikban az amerikai indián mitológiát dolgozza fel sci-fi-ben. A fény urában a hinduk kerülnek sorra. Ez egy híres könyv, nagyon sok embernek tetszik, senkit se riasszon el tőle, hogy én személy szerint itt fanyalogni fogok. Meh.

A történet a következő. A Föld már nem létezik, egy telepesbolygón vagyunk, ahol két kaszt van, a pórnép meg az istenek. Az istenek gyakorlatilag egy csapat ember, akik magukhoz ragadták a technológiai fejlődés feletti irányítást és ezt megtartották maguknak, valamint ezáltal tökélyre fejlesztettek egyes szunnyadó képességeket, így némelyiknek ilyen-olyan "szuperképessége" van. Ezek hindu istenek neveit viselik és úgy is viselkednek, emellett testcsere révén az öröklét kérdését is megoldották. Azonban egy Sziddhártra nevű herceg, aki valaha maga is az istenek közé tartozott, most inkább mégis segíteni szeretne az embereken. Ebből adódóan aztán cselszövés, árulás, intrika, valamint démonok, istenek és emberek közötti látványos csatajelenetek adódnak. Látványos, meseszerű, csillogó, akárcsak a hindu mitológia. Természetesen felvet néhány vallási, illetve társadalmi kérdést is, melyeket részben válaszol meg.

Nyaraláson olvastam, jó volt, lekötött. Valószínűleg a hatvanas években elképesztően nagy újdonság volt egy ilyen regény, ahol a műfaji határokat feszegetve szépirodalmat, mitológiát, mesét és science fictiont keverünk össze némi társadalomkritikával és akciódús csatajelenetekkel. Sajnos azóta született több száz hasonló történet, így A fény ura így 2011-ben olvasva cseppet sem érződik újszerűnek. Ettől még persze szórakoztató.

A másik, még szubjektívebb szempont, hogy én különösebben nem rajongok ezért a megoldásért, amikor létező mitológiai mondát másik korba helyezünk, ráadásul nem is szeretem ezt a fajta meseszerű, fantasyvel, misztikummal kevert scifit, mert én személy szerint a klasszikus scifit szeretem, vagy a cyberpunkot, vagy az akciót. Ez van, nem akarok tűzevő démonokat és aranyszínű trónon ülő tüllfátylas istennőket a scifimbe.

Minden más blogon éltetik a könyvet, például itt meg itt meg itt.

Szólj hozzá!

Címkék: sci fi Zelazny

Mario Vargas Llosa: Julia néni és a tollnok

2011.09.30. 18:42 isolde

A szerzőtől egy könyvet olvastam eddig, egy életrajzi regényt, és az nagyon tetszett, ezért találomra fogtam egy másikat. A Julia néni és a tollnok könnyedebb, humoros, önéletrajzi ihletésű regény. Egynek jó volt.

A fiatal Mario Vargas Llosa egy rádiónál dolgozik Peruban, az ötvenes években. 18 éves körül van. A történet két szálon játszódik. Az egyik az, hogy beleszeret a nagynénjébe, Juliába, aki harmincvalamennyi. A másik, hogy a rádióba felvesznek egy igen termékeny, de teljesen zakkant figurát, aki a rádiójátékok történeteit írja meg, ezek teljes egészében a mai folytatásos szappanoperáknak felelnek meg, csak rádióban. A tipikus dél-amerikai szappanoperáknak, ahol kiderül, hogy Lucita romantikus szerelme, Eduardo valójában a bátyja, és José Miguelo bácsi az ő volt unokatestvére mostohaanyjának adta el a gyárat, mert rég elveszettnek hitt fogadott unokahúga gonosz intrikával rávette. Ezt most találtam ki, nem spoiler, de ilyesmik. A regény úgy épül fel, hogy felváltva egy fejezet az ifjú Mario valós életéről szól, egy rákövetkező pedig az egyik rádiójáték sztorija. A rádiójátékok eleinte viccesek, később engem már inkább idegesítenek, mindenesetre van egy sajátos humoruk. A szereplők átjárnak az egyes történetek között, amibe a már eleve zakkant szerző egy kissé belezavarodik, és néha felbukkan olyan, aki a másik sorozat előző évadjában már meghalt, meg ilyenek.

Két dolgon lehet izgulni a regényben, egyrészt hogy a rádiójáték-író furcsa kalapos ember vajon totál megzakkan-e a végére, illetve, hogy mi lesz a vége a kis Mario és Julia néni szerelmének. Amit az író életrajzának ismerői esetleg tudnak, én nem tudtam.

A sztoriról Julia néni, aki természetesen létező személy, szintén megírta a saját verzióját Amit Varguitas nem mondott el (Lo que Varguitas no dijo) címmel, de ezt nem olvastuk.

Szólj hozzá!

Umberto Eco: Baudolino

2011.09.29. 18:42 isolde

A Baudolino-t az L. adja kölcsön nyaraláshoz, azzal, hogy ez egy nagyon klassz könyv és biztosan szeretni fogom. Tényleg jó is, és szeretem is, habár hozzá kell tennem, hogy szerintem férfiak jobban szeretik ezt a könyvet, mint nők. Jó, ne legyek előítéletes. Tehát a könyvben jobbára férfiak szerepelnek, a főszereplő, a haverjai, útitársai, a cselekmény szálát továbbgördítő karakterek mind férfiak, a nők csupán feledhető mellékszereplők, bár érdekesek lehetnek, de igazán nem ismerjük meg őket, csak épp annyira, amennyire a férfiakra aktuálisan hatással vannak. Nincs női szereplő, akivel az ember azonosulhatna. Ez nem jelenti azt, hogy ez baj lenne, vagy levonna a könyv értékéből, hanem azt jelenti, hogy mindvégig egy kicsit kívülállónak éreztem magam a politikai intrikák, férfias játékok, csaták, keresztes háborúk, bajtársias kalandok és egyéb hősködés közepette.

A főszereplő Baudolino lovag, aki a 11. században él, és Konstantinápoly ostromának napjaiban elkezdi mesélni az életét a császár történetírójának, akinek eközben cserébe segít elbújni az ostromlók elől. Baudolino falusi szegény gyerek, de Rőtszakállú Frigyes örökbe fogadta és saját fiaként nevelte. Ezért többnyire a császár udvarában lógott, politikai ügyekbe keveredve, Párizsban járt egyetemre, illetve hadjárataira kísérte el a császárt.

Baudolino élete kalandos, de ez nem minden, mert ő maga meg nagyotmondó, és mindig túloz, ami olykor szimpla szélhámoskodás, máskor meg már a fantasy határát súrolja. Egyik projektje ugyanis az, hogy meg kellene keresni János pap országát. Ez egy legenda, hogy Ázsiában létezik egy keresztény ország, ami virágzik, béke van, boldogság, és egy bizonyos János pap uralkodik benne. Rőtszakállú Frigyesnek jót tenne politikailag, ha összebarátkozhatna János pappal, úgyhogy Baudolino meg néhány részeges és/vagy költő haverja expedícióra indul. Ezalatt mindenféle kalandokba keverednek, néha majdnem meghalnak, ellenséges népekkel csatáznak, és természetesen mindenféle furcsa bőrszínű, furcsán beszélő népekkel találkoznak, de háromlábúakkal meg kétfejűekkel is simán, meg sosemlátott csodaállatokkal, meg egy mindent elsordó kőfolyóval, ami csak szombatonként áll meg. Ezalatt kalandos módon ereklyéket is zsákmányolnak, Indiana Jones sápadna az irigységtől.

Történelemből csapnivaló vagyok, de Eco-t ismerve gondolom, minden maximálisan korhű, és a megnevezett történelmi események a valóságban is így voltak, csak esetleg a valóságban nem egy ravasz lovag levélhamisítgatásai álltak a háttérben. Akik szeretik a történelmi regényeket, biztosan ezt is szeretni fogják. Én leginkább kalandregénynek olvastam, és annak klassz volt.

Szólj hozzá!

William L. Maurice: Sexual medicine in primary care

2011.09.28. 16:50 isolde

Egy munka miatt kellett elmélyednem a témában, vagyis konkrétan abban a témában, hogy a szexuális zavarokkal mit lehet kezdeni az általános orvosi gyakorlatban, illetve háziorvosi ellátásban.

A könyv 1999-ben íródott, és jó. Az első része általánosságban tárgyalja a témát, míg a második felében rátérünk egyenként a leggyakoribb szexuális zavarokra (mint pl. korai magömlés, merevedési zavar, női vágy- és orgazmuszavarok, vaginizmus). Az általános rész arról szól, hogy a háziorvos (vagy egyéb, a beteggel először találkozó orvos) részéről miért fontos, hogy tisztában legyen ezzel a témával és tudja kezelni. Azért, mert a felnőtt lakosság 40-50%-a szenved élete során valamilyen szexuális panasztól (ez minden második ember. Mondjuk ezt azt is jelenti, hogy minden második embernek soha semmi baja nincs a szexszel.) A szexuális zavarok sok testi betegség tünetei vagy a kezelés velejárói, például szív-érrendszeri zavarok, cukorbetegség gyakran járnak merevedési zavarral, sok gyógyszer okoz mellékhatásként libidócsökkenést, stb. A szexuális zavar egyes betegségek első tünete is lehet, de önmagában is gyakran előfordul. tehát gyakori és fontos terület. Az orvosok mégis ritkán kérdeznek rá direktben, és a betegek meg ritkán mondják el kérdés nélkül. Maurice kutatásokat is idéz erről, a kutatások szerint az orvosok azért nem kérdezik, mert 1. zavarban vannak, 2. azt gondolják, a beteg megsértődne, 3. nem tudják, hogy ha a kérdésre igen választ kapnak, vagyis a betegnek panasza van, akkor mi a további feladat. A betegek azért nem hozzák szóba, mert azt gondolják, 1. az orvos biztos zavarba jönne vagy megsértődne, 2. úgyse lehet rajta segíteni. Maurice olyan kutatásokat is idéz, ahol orvostanhallgatóknak megtanították kommunikációs tréning során, hogy hogyan kell ezekről a dolgokról beszélni, és utána a betegvizsgálatkor tényleg sokkal rátermettebbek lettek.

Ezután Maurice pontokba szedve és példákkal illusztrálva elmondja, hogy pontosan mit és hogyan kell csinálni. Milyen sorrendben milyen kérdéseket tegyünk fel, mit mondjuk, ha a beteg zavarba jön vagy mégis megsértődik, hogyan vezessük fel a témát, milyen tünetekre kérdezzünk rá feltétlenül (például azt, hogy egy zavar primer, élethosszan fennálló, vagy szekunder vagyis múlt héten kezdődött, és hogy generalizált, minden helyzetben van, vagy szituatív, azaz csak néha nem áll fel, mindig tisztázni kell, mert a tünet eredetére lehet belőle következtetni). A konkrét kérdések leírása és párbeszédes esetillusztrációk jól érthetővé, gyakorlatiassá teszik a dolgot.

Az egyes speciális zavarok leírása is jó, itt javasol néhány olyan beavatkozást, amit a háziorvos is megtehet (például pszichoedukáció, kommunikáció elősegítése a pár két tagja között), és azt is leírja, mi a teendő, ha szakemberhez (urológushoz, nőgyógyászhoz, szexuálterapeutához, párterapeutához stb.) küldjük a beteget (az a teendő, hogy alaposan el kell neki magyarázni, hogy ott mi fog történni, különben nem biztos, hogy el mer menni.) Az egyes kezelési módok leírása között igazán nem emlékszem olyanra, ami idejétmúlt, viszont hiányzik belőle pár új módszer vagy új elmélet, amit gyakorlatba ültettek át. Konkrétan a női szexuális vágy-izgalom ciklikus modellje, vagy Waldinger korai ejakulációval kapcsolatos kutatásai és elmélete ma már belekerülhetnének egy ilyen könyvbe. A Viagra és hasonló szerekkel is több azóta a tapasztalat. Ezzel együtt ez egy jó és hasznos könyv, mivel konkrét, érthető, megfelelően részletes, a sok esetismertetés érdekessé és életszerűvé teszi, és a klinikai munka során alkalmazható, gyakorlati tanácsokkal lát el.

A pszichoterápia címkéhez soroltam, bár ez igazából nem pszichoterápiás könyv, inkább orvosi kommunikáció.

Szólj hozzá!

Címkék: pszichoterápia

süti beállítások módosítása